Kozák Danutának is "elgurult a gyógyszere"

http://negy7.blogspot.com/2012/11/kozak-danutanak-is-elgurult-gyogyszere.html
Az őszi kajak-kenu uborkaszezonban egyre-másra hallatnak magukról a sportág élversenyzői. Most a londoni olimpiai kétszeres bajnoka állít döbbenetes feltételeket klubja elé.
Még Benedek Dalma Szerbiába költözése volt a legsimább történet ősszel a kajak-kenu sportban. Janics ügye már simán szerepelhetne a "Jóban rosszban" helyett a TV2-n, hiszen a folytatásos szappanoperájának még mindig nincs vége. Paksy Tímea Ausztriába megy talán, mert "itthon éhen hal", míg Csipes Tamara Ausztráliában folytatja pályafutását. Most úgy látszik Kozák Danuta, a londoni olimpia legeredményesebb magyar versenyzőnője és elvesztette józan ítélőképességét.
Az mno.hu úgy tudja, a versenyzőnő furcsa feltételekhez kötötte Honvédos szerződésének meghosszabbítását: csak akkor hajlandó a következő kontraktus szignózására, ha a egyesülete a vőlegényét is alkalmazza egy jelentősebb havi apanázsért cserébe. Kozák állítja, az egykor kenus vőlegény korábban is hasznos tanácsokkal látta el, és ennek köszönhető, függetlenül attól éppen ki volt az edzője, ezért volt mindig sikeres. A vőlegénynek nincs edzői végzettsége. Honvédnál leestek az állak és tátva maradtak a szájak, ugyanis Kozák éppen ezért titkárkári állást intézett volna párjának.
Danuta az olimpiai aranyérmét követően még azt nyilatkozta a helyszínen tartózkodó munkatársunknak, hogy ő csendesebb típus, nem szereti a rivaldafényt...
"Valóban zajlanak a tárgyalások Danutával a szerződése meghosszabbításáról, s ő szokatlan feltételhez szeretné kötni a megállapodást. Úgy látom, a felettébb gáláns állami jutalmazás után sokan elvesztették a realitásérzéküket. Danutát szeretném jobb belátásra bírni" – mondta az mno.hu érdeklődésünkre Horváth Gábor, a Honvéd szintén kétszeres olimpiai bajnok szakosztály-igazgatója.

forrás: mno.hu
Minden esetre jó lesz vigyázni, Kozák Danutának lengyel felmenői
vannak, így még a végén gondol egyet, és ha nem teljesítik a kérését
Lengyelországba költözik...