Érzelmes búcsúra készül Hamilton

http://negy7.blogspot.com/2012/11/erzelmes-bucsura-keszul-hamilton.html
A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton elismerte, vegyes érzésekkel készül a 2012-es szezon utolsó versenyére, a mai Brazil Nagydíjra, hiszen bár tudja, egy csodás új fejezet kezdődik jövőre életében, olyan, mintha otthonát hagyná el.
Hamilton hat év után távozik a McLaren csapatától, jövőre ugyanis már a Mercedes AMG Petronas színeiben folytatja Formula-1-es pályafutását.
A brit pilóta szeretne szépen búcsúzni a wokingi gárdától, erre pedig minden esélye meg is van, a szombati időmérő edzésen ugyanis ellentmondást nem tűrően szerezte meg a rajtelsőségét Interlagosban.
„Vegyes érzéseim vannak” – mondta a 2008-as év legjobbja vasárnap délelőtt a Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva. „Annak tudatában érkeztem ide, hogy az utolsó versenyemre készülök a McLarennel. Nagyon érzelemdús dolog ez, sőt, azt hiszem, a hétvége előrehaladtával egyre inkább elérzékenyülök.”
„De meg kell próbálnunk elterelni a gondolatainkat, hogy a versenyre fókuszáljunk, és megpróbáljunk nyerni. Viszont ez nehéz lesz.”
„Utoljára szelni át a célvonalat a csapattal sok szempontból szomorú dolog lesz, ugyanakkor csodálatos is, mivel egy új fejezet kezdődik az életemben.”
Hamilton hozzátette, a McLarentől való távozás olyan, mintha otthonát hagyná el – ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy egy napon visszatér majd Wokingba.
„A McLarennél eltöltött időszakra úgy tekintek majd vissza, mint életem egy csodálatos fejezetére. Fiatalkoromban kezdődött a kapcsolatom a McLarennel, nagyon jól ismerem őket – olyan ez a csapat, mintha a családom lenne. Szóval tulajdonképpen az otthonomat hagyom most el.”
„Néhányan visszatérnek, ki tudja? De a legfontosabb dolog az, hogy a McLaren mindig is az otthonom lesz.”
A 2008-as év legjobbja hozzátette, mindent megtesz azért, hogy győzelemmel vegyen búcsút szeretett istállójától.
„Fogalmam sincs, mikor lesz legközelebb olyan versenyautóm, mely hasonlóan versenyképes, mint a mostani” – mondta az angol még szombat este. „Szóval megpróbálok kihozni belőle mindent.”

forrás: hírado.hu