Egy körön még nem elég jó a Ferrari

Szolid edzésnapot zárt Abu-Dzabiban a Ferrari Formula-1-es alakulata – mind Fernando Alonso, mind Felipe Massa elégedettek a ma elvégzett munkával, noha elismerik, a tempón van még mit javítani. 

Fernando Alonso a hetedik pozícióban zárt a második gyakorlást, miközben az első tréningen jobbára az új elemek kiértékelésével foglalatoskodott.

 „Úgy végződött ez a pénteki nap, mint bármely másik, a tervezett programot viszont sikerült teljesítenünk” – mondta Alonso. „Az első szabadedzést a különféle aerodinamikai elemek összehasonlításának szenteltük, míg a második tréningen a gumikra koncentráltunk.”

„A két edzés között sokat változott a pálya, ami őszintén szólva várható volt, mivel nem sok versenyt rendeznek itt a hétvége során. A nap elején még nagyon piszkos volt az aszfalt, de utána sokat fejlődött, és holnap vélhetően még jobb lesz majd.”

A spanyol csapattársa, Felipe Massa hozzátette, az F2012-es versenytempója jó, egy körön azonban még mindig hátrányban vannak.

„Minden tervezett munkát elvégeztünk ma, ami mindig jó” – nyilatkozta a brazil. „A szokásos módon teszteltük a gumikat – először kevés üzemanyaggal, aztán sokkal többel – a hosszú etap során.”

„A látottak alapján elég versenyképesnek tűnünk hosszabb távon, egy gyorskörön azonban már kevésbé. Jobb lett volna valamivel gyorsabbnak lenni, de majd meglátjuk, mi lesz a helyzet akkor, amikor igazán számít – tehát holnap, az időmérőn.” 

forrás: hírado.hu

Related

Forma1 4768771047692860648

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress