Ecclestone: "Ez egy vicc!"

Bernie Ecclestone nevetségesnek tartja a Ferrari kétségbeesett és sportszerűtlennek tartott probálkozását Vettel hátrasorolására. 

Mint arról beszámoltunk, sajtóhírek szerint a Ferrari vizsgálta azt az esetet, amikor szerintük a világbajnoki címet megszerző Sebastian Vettel szabálytalanul, sárga zászlónál előzte meg Jean-Eric Vergne-t.

Az eseményeket Bernie Ecclestone sem hagyhatta kommentár nélkül.


"Ez egy vicc" - reagált a Telegraph című napilapban a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló üzletember. "Amit a Ferrari állít, az egyszerűen nem igaz. A versenybíróság minden információt megkap a futam minden pillanatában, ezért azonnal megfelelő döntéseket tud hozni. Kár, hogy az idei nagyszerű vb-t egy ilyen vita árnyékolja be."

Vettel szabálytalan manőveréért a pilóták az előírások alapján úgynevezett áthajtásos büntetést kapnak - azaz ki kell menniük a boxutcába -, utólag pedig a versenybíróság 20 másodperces büntetést szabhat ki. Ebben az esetben Vettel nem hatodik, hanem nyolcadik helyen végezne az interlagosi futamon, így a másodikként célba érő és a világbajnoki pontversenyben is második helyen végzett, ferraris Fernando Alonso egy ponttal megnyerné a vb-t.

forrás: MTI

Related

Sebastian Vettel 8919219467169496134

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress