Bianchi: Készen állok a Formula-1-re

http://negy7.blogspot.com/2012/11/bianchi-keszen-allok-formula-1-re.html
A Force India teszt –és tartalékversenyzője, Jules Bianchi úgy érzi, teljes mértékben felkészült arra, hogy 2013-ban rajthoz álljon a Formula-1-ben. A francia tehetség a hétvégi Amerikai Nagydíj nyitóedzésén újra lehetőséget kap csapatától.
Bár a csapatot irányító Vijay Mallya nemrégiben úgy nyilatkozott, csak az évad zárultával jelentik be, ki lesz Paul di Resta csapattársa a következő évadban, Bianchi bízik abban, eddigi teljesítményével meggyőzte a Force Indiát, így méltó utódja lenne a Sauberhez távozó Nico Hülkenbergnek.
„Sokat tanultam a tartalékversenyzői szerepkörből, illetve a pénteki edzéslehetőségekből” – mondta az ifjú tehetség. „Bár a korábbi években is vezettem már a fiatalok tesztjén, Abu-Dzabiban, illetve Jerezben is, nem ugyanaz autóba ülni egy versenyhétvégén, hiszen az emberre sokkal nagyobb nyomás nehezedik.”
„Úgy érzem, rengeteget fejlődtem ennek a tapasztalatnak hála, és készen állok arra, hogy Formula-1-es versenyző legyek. Remélem, hogy sikerül találnom magamnak egy ülést a következő szezonra, egyértelműen ez az álmom. Úgy érzem, remek idényt zártam a World Series by Renault sorozatban, és a Force Indiánál is jó munkát végeztem, szóval készen állok, és úgy vélem, megérdemlek egy ülést az F1-ben.”
Miután Bianchi a Ferrari tehetségkutató akadémiájának tagja, a fiatal versenyzők tesztjén, Magny-Coursban a Force India versenygépe mellett az olaszok autóját is kipróbálhatta. A francia elárulta, természetesen szeretné, ha egyszer az olasz istállóhoz kerülne.
„Az álmom, hogy egy napon a Ferrarinál versenyezzek!”
Spanyol sajtóhírek szerint Bianchi nemrégiben egy egyenesvonalú teszten ismét vezette a Ferrari F2012-es versenygépét. Az ifjú pilóta elárulta, a maranellói gárda mindent megtesz azért, hogy megnyerje a bajnokságot 2012-ben.
„Maranellóban mindenki nagyon keményen dolgozik azon, hogy javítson az F2012-es teljesítményén a következő versenyre, és azt gondolom, az igencsak versenyképes lesz majd Amerikában. A Formula-1-ben mindig nehéz előzni, de Austinban van két kemény féktáv is, melyeket hosszú egyenes választ el egymástól, szóval ezen a hétvégén bőven akadhatnak előzési lehetőségek.”

forrás: hírado.hu