37 évesen elhunyt a volt Hertha-sztár

Mindössze 37 éves korában, leukémiában elhunyt Alexandro Alves do Nascimento – futballistanevén Alex Alves (Király és Dárdai csapattársa is volt) –, a Hertha BSC egykori kitűnő csatára. 

A brazil támadó a Vitória, a Palmeiras, a Juventude, a Portuguesa és a Cruzeiro csapatát is megjárta, majd 2000-ben igazolt 7.5 millió euróért az akkor már Király Gábort és Dárdai Pált is soraiban tudó Hertha BSC-hez.


Nyolcvanegy Bundesliga-mérkőzésen huszonöt gólt szerzett a Hertha színeiben, kétszer Ligakupát nyert a berliniekkel. Mindkét győztes fináléban betalált a Schalke 04 hálójába.

2000-ben egy csodálatos átemeléssel ő szerezte az év gólját – a Köln ellen, egy középkezdés után. Az ezzel kiérdemelt érmet a Hertha Alex Alves gyógyíttatásának céljára árverezte el.

A kitűnő, de fegyelmezetlen csatár (soha nem kapott játékos annyi pénzbüntetést a berlinieknél, mint ő) a Hertha után az Atlético Mineiro, a Vasco da Gama, a Vitória, a riói Boavista, a Fortaleza, a görög Kavala és az Uniao Rondonópolis profija volt.

Alex Alvesnél négy évvel ezelőtt diagnosztizáltak leukémiát – már betegen játszott karrierje utolsó szezonjaiban –, de a játékos ezt csak 2012 októberében tárta a nyilvánosság elé.

Kemoterápiája sikertelennek bizonyult. A jaúi Amaral Carvalho rákklinikán hunyt el.

forrás: NSO.hu

Related

telefoci 7839050342259261876

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress