18-szor ficamodott ki Pastrana válla - Csak idén!

http://negy7.blogspot.com/2012/11/18-szor-ficamodott-ki-pastrana-valla.html
Travis Pastrana, az USA többszörös rali bajnoka, egy ideje csak kívülrõl nézi, ahogy versenytársai száguldoznak, ugyanis komoly gondok adódtak a vállával, ami már abban is akadályozta, hogy a kéziféket ráncigálja.
Pastranát, elmondása szerint bosszantja a dolog, hogy e miatt a sérülés miatt csonkára sikerült az idei szezonja. Az orvosai azonban optimisták, és 2013-ban már teljes gõzzel részt vehet bármelyik autós sorozatban.
Az X Games legendájának (Pastrana eddig egyedüliként tudott a nyári X Games-en motorral és autóval is nyerni) az utolsó rallycross fordulót is ki kellett hagynia, melyet Las Vegas-ban rendeztek meg. "Mindig is tudtam, hogy mûteni fognak, ám ameddig csak lehetett, húztam az idõt, de végül muszáj volt kés alá feküdnöm a múlt hónapban" - mondta az idén a Global Rallycross Bajnokságban szereplõ Pastrana.
"Csak ebben az évben tizennyolcszor ficamodott ki a vállam. Akkor telt be végleg a pohár, amikor egy egyszerû kézifékes kanyarvétel után is megtörtént a baj - ekkor nem tudtam tovább uralni az autót, és egyenesen a falnak ütköztem. Ezt jelnek vettem, és innentõl kezdve nem ültem volán mögé - jöhetett a mûtét."
A gyógyulási folyamat már javában tart Pastrana-nál - nincs is semmi gondja a fizikai erõnlétével, ám a tétlenség, az autó nélküli napok eléggé unalmasan telnek a számára. "Igazából fél évet töltök most versenyzés nélkül. Bár inkább nagy nehezen kibírom ezt az állapotot, minthogy olyan fájdalmakat éljek át, mint amilyenek egy off-road versenyen értek utol. Akkor egy kézzel vezettem, váltottam, és közben arra gondoltam, hogy vicces lehet azok számára, akik látják kintrõl a történteket."
Nem feltétlen hanyagolja a kedvenc sportágát, hiszen az európai turnén lévõ Nitro Circus-t a pálya szélérõl irányítja, így elméletben teljes mértékben karban tudja tartani magát e témában. "Elképesztõ érzés ezt a show-t úgymond levezényelni. Örömmel nyugtázom a nézõk meglepõdését és elégedettségét minden egyes szereplés befejeztével. Furcsa kívülrõl követni az eseményeket, hiszen így hallom a tapsolást és a kiabálást - ami az autóba már nem szûrõdött be."
Pastrana a hét elején Ausztriában bonyolította le a Nitro Circus-át, ahonnan a KTM X-Bows modellje sem hiányozhatott, így a hazaiak számára még kedvesebb lehetett az amerikai által kreált show.

forrás: RallySport.hu