Real Madrid: Casillas távozik a fővárosból?

Úgy tűnik, nem csitul a harc José Mourinho és Iker Casillas között. Német sajtóhírek szerint a portugál edző már el is kezdte keresni a spanyol portás utódját. 

A Real Madrid háza tájáról bő egy hete jöttek az első hangok arról, hogy nem minden stimmel José Mourinho és Iker Casillas között. Akkor a portugál edző azt mondta, ő elmegy, ha Casillas marad a klubnál.


Nos, a kétszeres BL-győztes vezetőedző azóta úgy tűnik, meggondolta magát, és inkább a 142-szeres válogatott, élő legendát tenné ki maga helyett a csapatból. A Bild információi szerint a spanyol bajnok éppen ezért ajánlatot készül tenni a Bayern Münchennek Manuel Neuerért. A lap úgy tudja, 30 millió euróról szólna a számla végösszege.

A német újság azt is tudni véli, hogy amennyiben a német válogatott kapust nem tudják szerződtetni a "blancók", akkor több név is szerepel Mourinho listáján. Ezek a következők: Thibaut Courtois (Chelsea), Kasper Schmeichel (Leicester), David De Gea (Manchester United), Robert (Zaragoza) and Andres Fernandez (Osasuna).

A 31 éves Casillas 1999-ben mutatkozott be nevelőegyesülete, a Real Madrid első csapatában, 2000-ben a spanyol válogatott első számú kapusa lett. Azóta kétszeres BL-győztes, világ- és kétszeres Európa-bajnok, mindkét együttesnek csapatkapitánya. A "királyiak" kapuját 639 tétmeccsen védte.

forrás: sport365.hu

Related

telefoci 6933336553470707684

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress