Bozsányi Iván szerint félreértés történt: nem akart ütni....

http://negy7.blogspot.com/2012/10/bozsanyi-ivan-szerint-felreertes.html
Bozsányi Iván idegei felmondták a szolgálatot. A megyei másodosztály Carmo-csoportjában szereplő Szatmárcseke futballistája begőzölt: a Milota elleni bajnoki összecsapás hajrájában, 1–1-es állásnál a játékvezetőn töltötte ki dühét. Holott alig néhány pillanatot kellett volna kibírnia…
– Nem volt benne a mérkőzésben, hogy ilyen csúnya vége lesz – ecsetelte az eseményeket a bántalmazást elszenvedő, a mérkőzést idő előtt félbeszakító Szabó István játékvezető.
– A 89. percben Bozsányi Iván reklamált, hogy nem fújtam meg a szabadrúgást, olyan hangnemet ütött meg, amiért sárga lapot adtam neki. Jellemző, hogy a csapattársai szóltak neki: feleslegesen ne állíttassa ki magát, de ő csak mondta tovább. Súlyosan megsértett, ezért a piros lapot is felmutattam. Jegyzetelés közben felém ütött, reflexszerűen védekeztem, a piros lapot tartó kezemet találta el, majd még egyszer felém csapott. A vállamat ütötte meg, de utána se nyugodott meg. A csekei játékosok próbálták levonszolni, miközben kötekedett a hazaiakkal, én pedig a rend helyreállítása érdekében jobbnak láttam lefújni a meccset. A rendezők tették a dolgukat, őket nem érheti szemrehányás, bejöttek a pályára, és lecipelték az illetőt.
A jelek szerint heves vérmérsékletű labdarúgó némiképp másként élte meg a szituációt…
– Félreértés történt, nem akartam megütni a játékvezetőt – közölte saját verzióját a vendég szatmárcsekei együttesben jobbhátvédként bevetett Bozsányi Iván. – Sárga, aztán piros lapot kaptam egy olyan megjegyzésért, amiért ez nem járt volna. Annyit mondtam: „Ez nem volt szabadrúgás” – azt gondolom, ennyi még belefér. Én csak megakartam veregetni a spori vállát, de ő pont arra fordult, így szerencsétlen módon sült el az egész. Elnézést kérek a játékvezetőtől, sajnálom, ha ő ezt támadásnak vélte, eszembe sem jutott megütni.

forrás: szon