BL-győztes csatárt igazolt az Újpest

http://negy7.blogspot.com/2012/10/bl-gyoztes-csatart-igazolt-az-ujpest.html
Egy plusz egy évre szóló szerződést kötött az Újpest FC labdarúgócsapatával Bruno Moraes.
A lila-fehérek honlapjának beszámolója szerint a 28 éves brazil csatár a Santosban kezdte pályafutását, majd 19 esztendősen leigazolta a José Mourinho által irányított FC Porto, amelynek színeiben a 2003/04-es szezonban kétszer pályára lépett a Bajnokok Ligájában is, azaz tagja volt a portugálok BL-győztes keretének.
A 180 centiméter magas támadó a következő szezont szintén a portugál első osztályban, a Vitória Setúbálnál töltötte, majd visszatért Portóba. A kék-fehéreknél 2007-ben bajnoki címet ünnepelhetett, valamint újabb hat BL-találkozón szerepelt.
A következő években kölcsönben szerepelt a Rio Ave csapatában és egy rövid időre újra a setúbáliakat erősítette, majd 2010-ben a Gloria Bistritához szerződött. A romániai kitérő után 2011-ben visszatért a portugál élvonalba.
Előbb a Naval, az előző szezonban pedig az Uniao Leiria színeiben szerepelt.
Az Újpest FC kilenc forduló után a nyolcadik helyen áll az OTP Bank Ligában.

forrás: telesport