Letették az új fehérvári stadion alapkövét

Czene Attila, Gyulai Miklós és Cser-Palkovics András tette le a Székesfehérváron megépülő Regionális Atlétikai Központ alapkövét.


A közel 700 millió forintos fejlesztés egy júliusi kormánydöntés után indulhat el, s a létesítmény a versenysport mellett a szabadidő- és az utánpótlássport számára is fontos előrelépés lehet.

A jelenleg is sport- és szabadidőközpontként működő Bregyó-közben induló 684 millió forintos beruházáshoz a kormány 369,6 millió forint támogatást nyújt, a kivitelezést szeptember 30-án kezdik meg. Az építkezés tíz hónapig tart, s előreláthatólag 2013 nyarára készül el a Regionális Atlétikai Központ. Keretében megépül egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas futópálya, lelátóval és kiszolgálóhelyiségekkel, öltözőkkel, helyet kap egy 110 méteres futófolyosó, valamint egy 20x30 méteres munkacsarnok is. Mindemellett egy 600 méteres futókör szolgálja majd a versenyzők bemelegítését vagy éppen a szabadidősportot.

"Ahhoz, hogy a magyar sport továbbra is sikeres maradjon, kellenek a létesítményfejlesztések is - mondta Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára. - A székesfehérvári stadion a kormány támogatásával javítja a versenysportot, és lehetőséget kínál a sportos életmód gyakorlására is."

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke azt emelte ki, hogy az atlétikai központ nem csupán Székesfehérvárnak, de az egész régiónak alternatíva, erősíti a sportág érdekeit.

Czene Attila, Gyulai Miklós és Cser-Palkovics András polgármester közösen tették le az alapkövet, mely tartalmaz egy szöges futócipőt, az atlétikai központ terveit, valamint a házigazda ARAK tagsági igazolványát, melyet az Alba Regia Atlétikai Klub elnöke, Hirt Károly bocsátott rendelkezésre.

forrás: MTI

Related

Videoton 2917140836296028098

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress