Lemondta a válogatottságot a sértődött Terry

John Terry nem kíván többet az angol válogatottban szerepelni. A Chelsea védője vasárnap este jelentette be visszavonulását a nemzeti együttestől. 

"Minden alkalommal a legjobb tudásomat adtam a válogatottért. A legjobbakat kívánom Roy Hodgsonnak és a többieknek a későbbikre" - áll a közleményben.

Az Angol Labdarúgó Szövetség hétfőn hallgatja meg Terryt az Anton Ferdinanddal szembeni rasszista megnyilvánulások ügyében, amelyben a bíróság júliusban felmentette a védőt. "A hazámat képviselni, mindig is ez volt az álmom gyerekként, és ez teljesült. Úgy érzem, a szövetség hozzáállása nem teszi azt lehetővé, hogy válogatott legyek a jövőben.

Az a magatartás, amit tanúsítanak, nem fair, főleg, mert a bíróság már kimondta határozatát. Köszönöm az összes kapitánynak, hogy lehetőséget biztosított nekem. Megtiszteltetés volt ilyen játékosok mellett játszani Angliáért. Mostantól a Chelsea sikereiért fogok küzdeni idehaza és az európai porondon" - mondta John Terry.

A vád szerint a Chelsea 31 éves hátvédje az október 23-i bajnoki találkozón rasszista kijelentést tett Anton Ferdinandra, a Buzsáky Ákost is foglalkoztató Queens Park Rangers futballistájára.

Terry mindvégig ártatlannak vallotta magát, de az incidens miatt nem lehetett a válogatott csapatkapitánya.

Terry 78 alkalommal volt válogatott, 6 gólt szerzett. Fabio Capello, az angol válogatott korábbi kapitánya az Eb előtt nem sokkal jelentette be, hogy lemond, amiért John Terry ellen túlzott szigorral járt el az angol szövetség.

forrás: hír24.hu

Related

telefoci 7003887597496504136

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress