Kevesebb jutalom jár a paralimpikonoknak

http://negy7.blogspot.com/2012/09/kevesebb-jutalom-jar-paralimpikonoknak.html
2004 és 2008 után visszatérünk oda, hogy a paralimpikonok kevesebb jutalmat kapnak az idei ötkarikás játékokon elért eredményükért, mint ép társaik.
2004-ben végre eljutottunk odáig, hogy paralimpikonjaink ugyanolyan jutalomdíjban részesültek, mint olimpikonjaink.
2008-ban folytatódott ez a tendencia: így a paralimpiai bajnok és kétszeres bronzérmes Sors Tamás lett az ötkarikás játékok legjobban kereső idulója hazánkban, míg mögötte Cseh Lászlónak jutott a második hely.
Most azonban visszalép az ország: diszkriminatív módon ismét kevesebett kapnak majd a sérült atléták. Annyi bizonyos, hogy a pekingi összegnél nem lehet csekélyebb a mostani, és hogy többet kapnak majd az épek díjának 50%-ánál, de hogy pontosan mennyit, azt még nem lehet biztosan tudni.
Azon is múlik majd, hogy hány éremmel, pontszerző helyezéssel térnek haza. A lényeg azonban az, hogy semmilyen fajta egyenlő értékrendszerről, elbánásról vagy jutalmazásról nem beszélhetünk. Ez a felháborító!

forrás: sport365.hu