Nagyszabású repülős program Pogányban

http://negy7.blogspot.com/2012/08/nagyszabasu-repulos-program-poganyban.html
Műrepülő bajnokok, vitorlázórepülők és sportrepülőgépek pilótái adnak egymásnak randevút Pogányban a szeptember 1-jén és 2-án rendezendő, repülőnappal egybekötött pilótatalálkozón.
Az esztendő legnagyobb szabású magyarországi repülős rendezvényét tartják meg a Pécs melletti pogányi reptéren - jelentették be a szervezők a légikikötő fogadóépületében rendezett sajtótájékoztatón kedden.
Békés Attila szervező elmondta, hogy a kétnapos rendezvényre több száz pilótát és több tucat légi járművet, elsősorban sportrepülőket, vitorlázó repülőket és a légi akrobatikus produkciók végrehajtásánál használt műrepülőgépeket várnak.
A nagyközönség számára is nyitott rendezvényen 5-10 ezer látogatóval számolnak. A légi bemutatók napján, azaz szeptember 1-jén, szombaton Európa- és világbajnoki versenyeken évről évre helytálló pilóták versenygyakorlataikkal szórakoztatják majd a közönséget.
A Pécs melletti légikikötő felett aznap többek között Besenyei Péter motoros műrepülő világbajnok, Nádas Tamás többszörös motoros műrepülő magyar bajnok, Európa-bajnok, valamint Veres Zoltán motoros műrepülő Európa-bajnok is számot ad tudásáról.
Őket követi a korábban MIG-29-es vadászrepülőgéppel több sikert is elért Vári Gyula vadászrepülő oktató egy JAK32-esben. Külön érdekesség lesz, hogy Tóth Ferenc vitorlázó műrepülő Európa- és világbajnok a motoros gépek által bemutatott gyakorlatokat igyekszik végrehajtani vitorlázó gépével, ezzel a világ legnehezebb manővereit mutatja majd be.
Mindkét napon szakmai programokat is rendeznek. A résztvevők találkozhatnak, beszélgethetnek a pilótákkal, beülhetnek egyik-másik repülőgépbe, és sportrepülőgépek fedélzetén akár a levegőbe is emelkedhetnek. Akik csak a földről ismerkednének a repülés élményével, szimulátorban próbálhatják ki magukat.
A repülőtéren az ejtőernyősök kiképzését segítő, szabadesést szimuláló berendezés is helyet kap majd - közölte a szervező. Dragovácz Márk, a légikikötőt üzemeltető társaság ügyvezetője az MTI-nek elmondta, hogy az utóbbi időszakban fellendülőben van a sportrepülés a pogányi repülőtéren.
Az idei év első felében például kétszer annyi külföldi vette igénybe szolgáltatásaikat, mint egy esztendővel korábban az év hasonló időszakában. Hozzátette: a találkozó egyik célja, hogy még többen használják a légikikötőt a jövőben, ezért a repteret üzemeltető cég a szervezők partnereként jelent meg idén.

forrás: MTI