Messiék öt góllal kezdték meg az idényt

A spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera División) első fordulójában a Barcelona hazai pályán 5–1-re kiütötte a Real Sociedadot.


A Real Sociedad finoman szólva sem győzni jár a Camp Nouba, korábbi 18 fellépése közül csak egy döntetlenre futotta erejéből, 17-szer a katalánok diadalmaskodtak.

Most sem úgy indult, hogy sok keresnivalója lehet a baszk együttesnek, hiszen a térdsérüléséből visszatérő Carles Puyol már a negyedik percben megszerezte csapatának a vezetést: egy jobb oldali Xavi-szöglet után fejelt hat méterről a kapuba (1–0).

Kissé váratlanul újabb öt perc múlva kiegyenlítettetek a vendégek, Illarramendi nagyszerű indításnál Dani Alves ragadt be, így Castro könnyedén lépett ki a bal oldalon, és 7 méterről szépen kilőtte a jobb felső sarkot (1–1).

A Real Sociedad ezzel a góllal igencsak megrángatta az oroszlán bajszát, amit Lionel Messi büntetett meg kétszer gyorsegymásutánban, előbb a 11. percben 14 méterről lőtt a jobb felső sarokba (egy védő lábán még meg is pattant a labda), majd Cristian Tello bal oldali beadását kotorta a 6 méterről a jobb alsóba, így az első negyedóra végén már 3–1-et mutatott az eredményjelző. Érdekesség, hogy a találkozó előtt az argentin 253 bajnoki góljából csak hármat szerzett a Real Sociedad ellen, ezzel pedig az egyszer kapituláló Celta Vigo mögött a második legjobban tartották őt a baszkok, de ezúttal kevésbé voltak sikeresek e téren.

További statisztikák Messivel kapcsolatban, ezzel a két góljával ő lett a második Barcelona-játékos César után (1947–1948, 1948–1949), aki két egymást követő idénynyitón is duplázott, és az első 43 éve, akinek 20 perc alatt kétszer sikerült bevennie az első fordulóban az ellenfél hálóját.

A kezdeti nagy rohanás ezt követően csillapodott, a baszkok kezdtek éledezni a sokkból, egyre többet merészkedtek előre, míg a Barcelona Messi vezetésével újabb lehetőségeket dolgozott ki, sokáig eredmény nélkül.

Hanem aztán a játékrész hajrájában ismét felpörgette a ritmust a Barcelona, és Xavi nagyszerűen kitett labdáját Tello parádésan tekerte a védők felett az ötös jobb sarkán érkező Pedróhoz, aki kapásból a jobb alsóba belsőzött (4–1).

A fordulás után maradt a Barcelona egykapuzása, az 52. percben Messi és Pedro közösen hülyítette meg a komplett vendégvédelmet, de végül az argentin kissé kiszorított helyzetből, balról, 9 méterről csak az oldalhálóba lőtt.

A 64. percben Xavi meglepő módon 22 méterről lövésre szánta el magát passzolgatás helyett, Claudio Bravo azonban résen volt, és a levegőben úszva kiütötte a jobb sarokra tartó löketet.

A 85. percben megszületett aztán a Barcelona ötödik gólja is, két cserejátékos jóvoltából: a sípcsonttörése után tétmérkőzésen először szereplő David Villa játszott a bal szélen érkező Iniestához, aki az alapvonalhoz érve visszajátszotta neki a labdát, a támadó pedig ballal a bal felsőbe lőtt (5–1).

1. FORDULÓ
Barcelona–Real Sociedad 5–1 (Puyol 4., Messi 11., 16., Pedro 40., Villa 85., ill. Castro 9.)

forrás: NSO.hu

Related

telefoci 2570544655754554340

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress