Fiatal amerikai hátvédet igazolt a Szedeák

http://negy7.blogspot.com/2012/08/fiatal-amerikai-hatvedet-igazolt-szedeak.html
A Naturtex-SZTE-Szedeák élvonalbeli kosárlabdacsapatában folytatja pályafutását az amerikai Troy Brewer – adta hírül a szegedi klub Facebook-oldala.
A 23 éves, 195 centi magas, kettes poszton szereplő amerikai kosaras a legutóbbi idényben a washingtoni American University Eagles színeiben 11.9 pontot és 3.3 lepattanót átlagolt az NCAA-ben.
Izgatottan várom, hogy megérkezzek Szegedre, és elkezdhessem a közös munkát a Szedeákkal – mondta a klub Facebook-oldalának nyilatkozva Troy Brewer.
„Tavaly nyáron már jártam Magyarországon, az egyetemi csapatommal Kecskeméten játszottunk felkészülési mérkőzést, és a hazaiak igen jó benyomást tettek rám, remek együttest alkotnak. Már beszéltem Molnár József vezetőedzővel, tudom, hogy a csapat nagyon keményen dolgozik, hiszen nagy célokkal vágunk neki a bajnokságnak. Bízom abban, hogy a játékommal hozzá tudom segíteni a Szedeákot a rájátszásbeli szerepléshez, és ahhoz, hogy a végelszámolásnál minél előkelőbb helyen zárjunk.”
Az említett Kecskemét-American University Eagles mérkőzést a kecskemétiek 61–59-re megnyerték, Troy Brewer 21/6 pontig jutott, míg a magyar együttesben a manapság már a Szedeákot erősítő Csorvási Milán 10 pontot dobott.
A szegediek vezetőedzője, Molnár József a következőképpen jellemezte a csapat legfrissebb igazolását:
„Troy fiatal, ambiciózus, a posztján egészen kiváló képességekkel rendelkező játékos, aki tökéletesen beleillik a csapat szerkezetébe. A beszélgetésünkből kiderült, hogy mindkét fél nagy várakozással tekint a közös munka elé, és ebből az egymásra találásból nagy eredményre számítok” – jelentette ki a tréner.
A Naturtex-SZTE-Szedeák két amerikai légiósa, Kevin Sims és Troy Brewer szeptember 5-én csatlakozik a kerethez.

forrás: NSO.hu