A Barcelona nyerte az El Clásico első felvonását

http://negy7.blogspot.com/2012/08/a-barcelona-nyerte-az-el-clasico-elso.html
A kupagyőztes FC Barcelona hazai környezetben 3-2-re legyőzte a bajnok Real Madridot a labdarúgó Spanyol Szuperkupa-döntő első, csütörtöki mérkőzésén.
Az első félidőben hatalmas mezőnyfölényben futballozott a Barcelona, ugyanakkor nem tudott komoly helyzetet kialakítani az ősi rivális ellen. A fővárosiak gyakorlatilag teljesen veszélytelenek voltak.
Nem sokkal a fordulást követően szinte a semmiből szerzett vezetést a Real Madrid: az addig észrevehetetlen" Ronaldo egy szöglet utáni fejesből volt eredményes. Ugyanakkor a Barca Pedro révén egy percen belül válaszolt, így minden kezdődhetett előröl.
A 69. percben Iniesta tört be Ramos mellett a 16-oson belülre, de válogatottbeli csapattársa felrúgta. A büntetőt Messi magabiztosan értékesítette. Nem sokkal később ismét Iniesta volt az egyik főszereplő, hiszen egy fantasztikus szóló után Xavit szolgálta ki mesterien, akinek nem okozott gondot a kapuba passzolni. Ezzel el is dőlt a mérkőzés, de a párharc nem, ugyanis Valdes a 85. percben elszórakozott egy hazaadást, Di María gólja pedig nyílttá tette a
visszavágót.
Összességében ez volt a 220. El Clásico, sikerével a Barcelona 87-87-re egyenlített a győzelmeket tekintve, emellett 46-szor született döntetlen. A mostani párharc visszavágóját jövő szerdán mrendezik.
Spanyol Szuperkupa-döntő, első mérkőzés:
FC Barcelona-Real Madrid 3-2 (0-0)
gólszerzők: Pedro (56.), Messi (70., 11-esből), Xavi (78.),
illetve Ronaldo (55.), Di María (85.)

forrás: MTI