Schumacher boldog, Rosberg csalódott

Felemás eredménnyel zárták haza közönségük előtt a Német Nagydíj időmérő edzését a Mercedes AMG Petronas versenyzői: Michael Schumacher a harmadik pozícióból rajtolhat majd vasárnap, míg Nico Rosberg a huszonkettedik helyről lesz kénytelen nekivágni a versenynek.



Schumacher Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Mark Webber mögött a negyedik legjobb időt érte el az esős kvalifikáción, ám utóbbi versenyzőt váltócsere miatt megbüntetik, így a hétszeres világbajnok egy helyet előreléphet a rajtrácson.

„Nyilvánvalóan nagyon jó így elkezdeni a Német Nagydíjat – arra számítottunk, hogy az ötödik és hetedik hely között leszünk majd a rajtrácson, szóval a negyedik pozíció, ami végül harmadiknak felel majd meg, még jobb” – mondta boldogan Schumacher. „Természetesen különösen örülök a Mercedes dolgozói miatt, akik helyet foglaltak a lelátókon. Egész évben támogatnak minket, és szerettünk volna visszafizetni valamit nekik.”

„Elégedettek lehetünk az eredménnyel. Talán még jobbak is lehettünk volna, ha kereket cserélünk közvetlenül a vége előtt, de nem hinném, hogy sokkal többet elérhettünk volna ma ennél. Most kizárólag a holnapi versenyre kell fókuszálnunk. Tudjuk, hogy száraz futamunk lehet, és sokkal versenyképesebbek lehetünk, mint Silverstone-ban.”

A Mercedes másik versenyzője, Nico Rosberg kiábrándítóan szerepelt szombaton, hiszen csak tizenhetedik lett, sőt, váltócsere miatt öt hellyel hátrébb sorolják majd.

„Egy kicsit meglepő, hogy ennyire hátul végeztem az időmérőn, de sajnos képtelen voltam megfelelő hőmérsékletre hevíteni az első garnitúra intermediate-abroncsot a Q2-ben, szóval néhány másodperccel lassabb voltam” – nyilatkozta a német. „Tegnap elég magabiztos voltam az esőben és szárazon is, szóval frusztráló, ráadásul még váltócsere miatt büntetést is kapok.”

„De még reménykedem abban, hogy szerezhetek néhány pontot, hiszen az idei versenyeken sok minden lehetséges. Természetesen keményen fogom majd nyomni hazai közönségünk előtt.”

forrás: hírado.hu

Related

Nico Rosberg 1995947761544819977

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress