Nem kell a több Chevrolet-s vb-cím, nincs rá pénz

Még újabb világbajnoki címének kilátásában sem hajlandó több pénzt áldozni a Chevrolet WTCC-s szereplésére a General Motors. Inkább a számára fontosabb, ám korántsem ennyire sikeres szériákat támogatja a cég.



A Chevrolet sportigazgatója a márka anyavállalatánál, a General Motorsnál is próbált közbenjárni annak érdekében, hogy megmentse a gyár WTCC-s projektjét. Eric Néve remélte, hogy érveivel meg tudja győzni a döntéshozókat, de kísérlete nem járt sikerrel.

A menedzser elmondása szerint nagyon bízott benne, hogy a GM vezetőitől sikerül megszerezni a projekt folytatásához szükséges anyagi forrásokat, de végül be kellett látnia, a Detroitban dolgozó döntéshozókat nem igazán hozza lázba a WTCC, főleg azok után, hogy a NASCAR mellett az IndyCar és a GT sorozat jóval fontosabb a gyár számára.

„Valójában ez az egyetlen globális programja a Chevrolet-nek. Reménykedtem, de végül nem jártam sikerrel. Nincs elég erőforrás ahhoz, hogy a WTCC-s programot tovább folytassák”- idézi a Motorsport-Total honlapja Néve szavait.

A túraautó-világbajnokságban szereplő gyári csapat megszüntetésével a Chevrolet a legeredményesebb projektjét szünteti meg. A WTCC-s alakulat szállította a GM számára az első világbajnoki címet az autósportban, és több mint valószínű, hogy a szezon végén bajnoki címüket megvédve búcsúznak a sorozattól.

forrás: sport365.hu

Related

WTCC 4489127397823531976

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress