Nem kegyelmezett a Loki, megvan a továbbjutás

http://negy7.blogspot.com/2012/07/nem-kegyelmezett-loki-megvan-tovabbjutas.html
A Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján a Debrecen 3-0-ra legyőzte a Skenderbeut, így a magyar csapat összesítésben 3-1-el ment tovább a következő körbe.
Nem volt könnyű helyzetben a Debrecen, ugyanis a selejtező odavágóján 1-0-ra kikaptak Albániában, ráadásul gyenge játékkal és szerencsével lett ennyi az eredmény, ugyanis a Skenderbeu többször is mattolhatta volna a Loki hátsó alakzatát.
Ehhez képest 180 fokos fordulatott vett a magyar bajnok, mivel a nyíregyházi találkozó első perceitől kezdve saját kapujukhoz szorították az albán együttest, ráadásul már öt perc után több góllal is vezethettek volna a cívsvárosiak.
A vezető találatra azonban a 12. percig kellett várni, akkor Szakály remek lövését Shehi kapus pont Coulibaly elé tenyerelte ki, a támadó pedig nem hibázott (1-0).
Ekkor azt hihettük, hogy nagyon megszórja majd a vendégeket a DVSC, ám nem így történt. Visszavettek az iramból olyannyira, hogy a játékrész második felét az albánok uralták, így a szünet mindenféleképp jól jött a magyar bajnoknak.
A szünet után újult erővel kezdte meg a rohamokat a fehérben játszó magyar együttes, és a továbbjutáshoz elengedhetetlen újabb találat is megszületett.
Varga az 58. percben közelről pofozta a hálóba a labdát, miután Szakály fejjel Coulibaly elé készítette volna le a játékszert, de Shehi pont a tar középpályást hozta így helyzetbe (2-0).
A végső kegyelemdöfést a francia csatár vitte be: három perccel a rendes játékidő vége előtt egy szépségdíjas akció végén küldte a labdát a gólvonal mögé (3-0).
A 3-0-s győzelem összesítésben 3-1-es sikert jelentett a Debrecennek, így a piros-fehérek ott lesznek a BL-selejtező harmadik körében, ahol a BATE Boriszov-Vardar Szkopje párharc győztesét kapják majd.
Bajnokok Ligája-selejtező, 2. mérkőzés
Debreceni VSC - Skenderbeu Korce 3-0 (1-0) - összesítésben 3-1
Gólszerzők: Coulibaly (12., 87.), Varga (58.)

forrás: sport24.hu