Kőkemény csoportba került a Veszprém

http://negy7.blogspot.com/2012/07/kokemeny-csoportba-kerult-veszprem.html
Hiába várhatta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája főtáblájának sorsolását a második kalapból az MKB Veszprém, így is kőkemény ellenfeleket kapott. A magyar bajnok mellé sorsolták a két idei döntőst, a Kielt és az Atlético Madridot, valamint a Sävehofot, a Celjét és a 3. selejtezőtorna győztesét. A Pick-Szegedre a Barcelona, a CO Zagreb, a Schaffhausen, a Füchse Berlin, és a Besiktas–Dinamo Minszk párharc győztese vár. A nőknél a Győr két délszláv együttessel került egy kvartettbe, valamint a 3. selejtezőtorna győztesével, míg a Ferencvárosra északi túrák várnak, amennyiben sikerrel veszi a selejtezőt.
NŐK
A németországi Herzogenaurachban először a nők csoportjainak sorsolására kerül sor, amelyet a Győr az első kalapból várhat, a Ferencváros pedig, amennyiben sikeresen megvívja a selejtezőt, az első, a második és a harmadik kalapból kap majd ellenfelet.
A Győr mellé elsőként a szlovén Krim Ljubljana nevét húzták ki, majd a Rába-partiak megkapták a horvát Podravka Koprivnicát. A negyedik kalapból a 3. selejtezőtorna győztese kerül az ETO mellé a B-csoportba, azaz az U Jolidon Cluj, Rosztov-Don, Zajecsar, Muratpasa Antalya négyes legjobbja.
A Ferencváros a norvég Larvikkal, a svéd Sävehoffal és az orosz Dinamo Volgograddal küzdhet meg, ha túljut a selejtezőn.
FÉRFIAK
A Veszprém alaposan belehúzott, annak ellenére, hogy a 2. kalapban kapott helyet. Kezdésként bekerült a címvédő Kiel mellé, majd megkapta a másik idei döntőst, az Atlético Madridot is. Így viszont a negyedik kalapból nem kaphatta a Berlint, illetve a Leónt – mivel azonos nemzetbeli csapatok nem kerülhetnek egy csoportba –, helyettük behúzták mellé a svéd Sävehofot. Az ötödik kalap csapatai közül a Celjével játszik majd a magyar bajnok, amelynek a papírforma szerinti leggyengébb ellenfele a 3. selejtezőtorna (Constanta, Tatran Presov, Maccabi Risón Lecijón, Bozen) győztese lesz.
A Pick-Szegedet az ötödik kalapba sorolták be előzetesen, ám nem kapott nehezebb ellenfeleket, mint a Veszprém, sőt! A Tisza-partiakra a Barcelona, a CO Zagreb, a Schaffhausen, a Füchse Berlin, és a Besiktas–Dinamo Minszk párharc győztese vár.
NŐI KÉZILABDA, BL
A-CSOPORT: Oltchim Valcea (román), Randers (dán), Hypo NÖ (osztrák), 2. selejtezőtorna győztese
B-CSOPORT: Győri Audi ETO, Krim Ljubljana (szlovén), Podravka Koprivnica (horvát), 3. selejtezőtorna győztese
C-CSOPORT: Larvik (norvég), Dinamo Volgograd (orosz), Sävehof (svéd), a Ferencváros–Michalovce (szlovákiai) párharc győztese
D-CSOPORT: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Thüringer HC (német), szabadkártyás torna győztese, 1. selejtezőtorna győztese
NŐI KÉZILABDA BL, SELEJTEZŐ
1. csoport: Viborg (dán 2.), Bera Bera (spanyol 2.), Laczpol Gdynia (lengyel 1.), Brühl (svájci 1.)
2. csoport: Byasen (norvég 2.), Buxtehude (német 2.), Dalfsen (holland 1.), Metalurg Szkopje (macedón 1.)
3. csoport: U Jolidon Cluj (román 2.), Rosztov-Don (orosz 2.), Zajecsar (szerb 1.), Muratpasa Antalya (török 1.)
Oda-visszavágós párharc: Michalovce (szlovákiai 1.)–FTC-Rail Cargo Hungaria (magyar 2.)
Szabadkártyás csoport: Issy (francia 2.), Zvezda Zvenyigorod (orosz 3.), Leipzig (német 3.)
A CSOPORTKÖR SORSOLÁSI KALAPJAI
1. kalap: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói 1., címvédő), Larvik (norvég 1.), Győri Audi ETO (magyar 1.), Oltchim Valcea (román 1.)
2. kalap: Randers (dán 1.), Krim Ljubljana (szlovén 1.), Dinamo Volgograd (orosz 1.), Thüringer HC (német 1.)
3. kalap: Hypo NÖ (osztrák 1.), Podravka Koprivnica (horvát 1.), Sävehof (svéd 1.), szabadkártyás torna győztese
4. kalap: 1. selejtezőtorna győztese, 2. selejtezőtorna győztese, 3. selejtezőtorna győztese, 4. selejtezőtorna győztese
FÉRFI KÉZILABDA BL
A-CSOPORT: Montpellier (francia), Csehovszkije Medvegyi (orosz), Flensburg (német), León (spanyol), 1. selejtezőtorna győztese, szabadkártyás torna győztese
B-CSOPORT: Kiel (német), Veszprém, Atlético Madrid (spanyol), Sävehof (svéd), Celje (szlovén), 3. selejtezőtorna győztese
C-CSOPORT: Köbenhavn (dán), Velenje (szlovén), Kielce (lengyel), Chambéry (franica), Szentpétervár (orosz), 2. selejtezőtorna győztese
D-CSOPORT: Barcelona (spanyol), CO Zagreb (horvát), Schaffhausen (svájci), Füchse Berlin (német), Pick-Szeged, a Besiktas–Dinamo Minszk párharc győztese
FÉRFI KÉZILABDA BL, SELEJTEZŐ
1. csoport: Sloga Doboj (bosnyák 1.), Partizan Beograd (szerb 1.), FC Porto (portugál 1.), .), Lovcsen (montenegrói 1.)
2. csoport: Metalurg Szkopje (macedón 1.), Haslum (norvég 1.), Dinamo Poltava (ukrán 1.), Alpha HC Hard (osztrák 1.)
3. csoport: Constanta (román 1.), Tatran Presov (szlovák 1.), Maccabi Risón Lecijón (izraeli 1.), Bozen (olasz 1.)
Oda-visszavágós párharc: Besiktas (török 1.)–Dinamo Minszk (fehérorosz 1.)
A CSOPORTKÖR SORSOLÁSI KALAPJAI
1. kalap: THW Kiel (német 1., címvédő), Barcelona (spanyol 1.), Montpellier (francia 1.), AG Köbenhavn (dán 1.)
2. kalap: Csehovszkije Medvegyi (orosz 1.), MKB Veszprém (magyar 1.), Croatia Zagreb (horvát 1.), Gorenje Velenje (szlovén 1.)
3. kalap: Flensburg (német 2.), Atlético Madrid (spanyol 2.), Kielce (lengyel 1.), Kadetten Schaffhausen (svájci 1.)
4. kalap: Chambéry (francia 2.), Sävehof (svéd 1.), Füchse Berlin (német 3.), Ademar León (spanyol 3.)
5. kalap: Szentpétervár (orosz 2.), Pick-Szeged (magyar 2.), Celje (szlovén 2.), 1. selejtezőtorna győztese
6. kalap: 2. selejtezőtorna győztese, 3. selejtezőtorna győztese, visszavágós párharc győztese, szabadkártyás torna győztese

forrás: NSO.hu