Hamiltoné a pole a Magyar Nagydíjon

http://negy7.blogspot.com/2012/07/hamiltone-pole-magyar-nagydijon.html
A McLaren brit versenyzője rajtolhat az első helyről a vasárnapi futamon. Romain Grosjeané a második, Sebastian Vettelé a harmadik rajtkocka.
A Hungaroringen rendezett szombati időmérő első szakaszában nagy meglepetés nem történt, a szokásos hatos mellett ezúttal Daniel Ricciardo pottyant ki húsz perc után. Ugyanakkor nem volt olyan sima a menet, mint elsőre tűnhet, ugyanis többeknek is elő kellett vennie a lágy gumikat, a kétszeres címvédő Sebastian Vettel pedig csak a 17. helyen jutott tovább.
A Q2-re Michael Schumacher hajtott ki elsőként, majd szép sorjában jöttek a többiek. Felipe Massa, Nico Rosberg, Jenson Button, majd Kimi Raikkönen futotta meg az etap leggyorsabb idejét, aztán jött az eddigi hétvégén remeklő Lewis Hamilton, aki közel hat tizedet adott a finnek úgy, hogy egy Sauber egy hangyányit feltartotta a gyors köre alatt.
Több nagymenő is elvérzett a kvalifikáció második szakaszában, Mark Webber, Rosberg és Schumacher sem jutott be a legjobb tízbe. Pastor Maldonado ugyanakkor harmadikként jutott tovább, de Bruno Senna is beférkőzött a TOP10-be.
A Q3-at Nico Hülkenberg és Button vezette fel. Kopott gumikon száguldoztak a versenyzők, így sokáig csak négyen bírtak mért idővel, közülük Hamilton volt bőven a leggyorsabb. A McLaren brit versenyzője a végén még bebiztosította a pole-t, mögüle Romain Grosjean és Sebastian Vettel indul.

forrás: sport24.hu