Vízilabdatorna Ördög Éva emlékére

http://negy7.blogspot.com/2012/06/vizilabdatorna-ordog-eva-emlekere.html
Nemzetközi tornát rendeznek péntektől vasárnapig a csepeli strandon a magyar női vízilabda megalapítója, Ördög Éva emlékére, aki az idén lenne 70 éves.
Az első ízben kiírt, junioregyütteseket is felvonultató eseményen a vendéglátók képviseletében a HPVK Csepel indul. Az ő hármasában van még a francia Toulouse és a holland Dordrecht. A másik csoportot a horvát Mladost, a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány válogatottja, valamint az osztrák felnőttválogatott alkotja.
Ördög Éva 1982-ben szervezte meg az első magyarországi női pólócsapatot a Vasasnál, majd már a felnőtt nemzeti együttes egyik edzőjeként dirigálta a lányokat az első hivatalos nemzetközi mérkőzésen, 1984-ben az NSZK legjobbjai ellen. Első nemzetközi sikerét 1985-ben érte el, amikor a válogatott ezüstérmesként zárt az Európa-bajnokságon. Ördög Éva 1991-ben hunyt el.
A hétvégi csepeli tornán a díjátadók között lesz Ördög Éva fia, Merész András, a magyar női vízilabda-válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, akinek irányításával a csapat kijutott a londoni olimpiára.

forrás: MTI