Véget ért a Nike tehetségkutatója, megvan a két magyar győztes

http://negy7.blogspot.com/2012/06/veget-ert-nike-tehetsegkutatoja-megvan.html
Jakab Dávid és Nagy Levente nyerte a Nike sportszergyártó cég által amatőr labdarúgók számára márciusban elindított tehetségkutató program magyarországi fináléját, így a két középpályás utazhat a barcelonai világdöntőre.
A The Chance 2012 (Az esély 2012) elnevezésű kihívásra 16 és 21 év közötti amatőr futballisták jelentkezhettek, s egy speciálisan erre a programra kifejlesztett tesztpályán mérhették össze képességeiket.
A programot több részben bonyolították le, a selejtezőket a Ferencváros, a Videoton és a Diósgyőr stadionjaiban rendezték. A válogatók legjobb 56 labdarúgója a budapesti fináléban küzdött meg egymással. A két győztes nagy fölénnyel bizonyult a legjobbnak, s győzte meg a szakmai zsűrit, amelyben két válogatott futballista, Koman Vladimir és Rudolf Gergely is helyet kapott.
Az augusztusi világdöntőben 54 ország 100 játékosa lesz ott Barcelonában, s Josep Guardiola, az FC Barcelona korábbi vezetőedzője közülük választja ki azt a 16 futballistát, akik négy héten át a Nike által szponzorált legnagyobb csapatokkal, a Barcelonával, a Manchester Uniteddel és a Juventusszal tréningezhet.

forrás: MTI