Szerencsés, de megérdemelt horvát győzelem

http://negy7.blogspot.com/2012/06/szerencses-de-megerdemelt-horvat.html
Írország és Horvátország egyaránt úgy tekintett az egymás elleni mérkőzésre, hogy ezen áll vagy bukik a további sorsa. Nos, ha ez igaz, szerencsés győzelmükkel a horvátok egy roppant fontos lépést tettek a negyeddöntő felé.
A kezdő sípszó előtt rögtön két érdekességet jegyezhettünk fel: egyrészt Trapattoni minden idők legidősebb Eb-n részt vevő szövetségi kapitánya lett a maga 73 évével és 85 napjával, a horvát Otto Baric korrekordját elvéve, az írek pedig 1-11-ig „terjedő" mezszámokkal álltak fel.
A harmadik percben már gólt is feljegyezhettünk, mert Mario Mandzukic Darijo Srna jobb oldali beadása után 11 méterről a bal alsó sarokba fejelt. 0–1
A lassan reagáló Given csak beleérni tudott a labdába, hárítani már nem, pedig hozzászokhatott volna már a sáros talajhoz.
Próbáltak újítani a kapott gól után az írek, de nem tudtak azonnal helyzeteket kialakítani, beíveléseiket rendre hatástalanította a szintén jól megtermett tagokból álló horvát védelem – egészen a 19. percig, amikor Aiden McGeady bal oldali beívelését a felugró Gordon Schildenfeld csúnyán elvétette, Corluka elmélázott, a jobbhátvéd, Sean St Ledger pedig büntetésképpen az ötös jobb oldalától a rövid sarokba bólintott. 1–1
A horvátok azonnal megrázták magukat, Perisic bombájánál azonban Given törlesztett valamit előbbi hibájából, majd újra átadták magukat a felek a mezőnybeli sarabolás élvezetének.
A következő kapura lövésre a 33. percig kellett várni, de Luka Modric Givenhez célzott, majd nem sokra rá Perisic tévesztette el két méterrel a bal felsőt 16-ról.
Nem túl sok élvezetet tartogatott az első játékrész hajrája, de egy gólt azért láthattunk: Modric lőtt kapura vagy passzolt nagyon erősen a 16-os vonalára, onnan az ír védő, Stephen Ward hátrafelé, saját kapuja irányában játszott (alighanem lecsúszott a lábáról a labda, a mellette álló Ognjen Vukojevic zavarhatta meg), az ajándéklabdát pedig Nikica Jelavic hét méterről könnyedén értékesítette. 1–2
Ne feledjük, szegény Ward már a második „öngólpasszát" adta (CsaWard be, mint Beckham?), mert az első horvát találatnál Srna beadása éppen az ő hátán pattant meg.
A 49. percben elkezdtük komolyabb szinten is sajnálni az íreket: Perisic bal oldali beadását Mandzukic ismét pontosan fejelte meg 14 méterről, a labda a bal alsó saroknál a kapufára, onnan a vetődő Given fejére, majd a hálóba pattant. 1–3
Trapattoni mester kettős cserével próbálta meg felrázni letargiába esett csapatát, bejött Jonathan Walters és Simon Cox is, miközben az ír legenda, a tornáról sérülése miatt lemaradó Kevin Kilbane megjegyezte egy távoli stúdióban, hogy a horvát kapus igen bizonytalan a beíveléseknél, azaz lehet még keresnivalója utódainak.
Keane addig is a földön próbálkozott, Schildenfeld viszont egyértelműen felrúgta őt a 16-oson belül – talán azért sem érdemeltek ezért büntetőt az írek, mert az akció közben ki kellett volna rúgniuk a labdát, a gyepen feküdt ugyanis egy horvát játékos.
Mintha mindkét együttes megérezte volna, hogy a negyedik találat mindent eldöntött, de az írek támadtak azért becsülettel, a horvátok pedig lelkesen bekkeltek. A hajrában az unalomban felüdülést jelentett egy szép Ivan Rakitic-, illetve Keith Andrews-lövés, de ezek is célt tévesztettek, utóbbi fejesét pedig védte Stipe Pletikosa.
A legvégén Andrews még szépíthetett volna, de fejese pár centméterrel elkerülte a kaput. Ez nem az a nap volt, amikor összejöttek a dolgok az íreknek...
„Egy passz, két passz, és már el is adták a labdát" – foglalta össze a mérkőzést „zöld" részről a BBC helyszínen lévő szakértője, Mark Bright, igaz, így is sok-sok szerencse kellett a horvátoknak, hogy legyűrjék őket. Nagy kérdés, felállnak-e a Trapattoni legényei a vereség után vagy lélekben feladják az egészet, és szintén kíváncsian várjuk, mit produkál majd a horvát nemzeti tizenegy egy sokkal erősebb csapat ellen.
C-CSOPORT, 1. FORDULÓ
ÍRORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 1–3
Gólszerző: St Ledger (19.), ill. Mandzukic (3., 49.), Jelavic (43.)

Forrás: NSO.hu