Majomhuhogással provokálták a hollandokat a szurkolók

A szombati Európa-bajnoki bemutatkozására készülő holland labdarúgó-válogatott néhány tagja rasszista megnyilvánulásokra panaszkodott az együttes szerdán tartott nyilvános krakkói edzését követően.



A több színes bőrű játékossal felálló csapat szóvivője pénteken jelezte, hogy a Wisla Krakow stadionjában rendezett tréningen a futballisták egy idő után átvonultak a pálya egyik oldaláról a másikra, miután a lelátón helyet foglaló nézők egy részétől majomhuhogást halottak.

Bert van Marwijk szövetségi kapitány közvetlenül az edzés után még azt mondta, hogy a hangulat fantasztikus volt, s lenyűgözte, hogy 30 ezren látogattak ki az arénába azért, hogy lássák csapatát.


A lengyel-ukrán közös rendezésű, pénteken este kezdődő Eb előtt a szervezőknek és a kontinentális szövetségnek (UEFA) is az egyik legnagyobb problémát éppen a két ország szurkolóinak rendszeres rasszista megnyilvánulásai jelentették.


Több futballista már jelezte, hogy azonnal levonul a pályáról, ha ilyen bekiabálásokat vagy huhogást hall a nézőktől. Michel Platini UEFA-elnök ugyanakkor azt kérte a játékosoktól, hogy hagyják a játékvezetőre az ilyen jellegű probléma megoldását.


A világbajnoki ezüstérmes Hollandia szombaton 18 órától vívja első meccsét az Eb-n a dánok ellen Harkivban.


Forrás: MTI

Related

Euro-2012 6636146203393863156

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress