Idén is lezajlott a Kihívás Napja

Idén május 23-án volt az országos Kihívás Napja, amelyhez Dabas is számos sportprogrammal csatlakozott. A változékony időjárás miatt a körülmények ez alkalommal nem voltak túl kedvezőek, de a legelszántabbakat szerencsére ez sem tartotta vissza.

A tavalyi évhez hasonlóan most is éjszakai kocogással és egy húsz kilométeres bringatúrával indult a Kihívás Napja. A programsorozatot Kuli Imre, a Humánerőforrás Bizottság alelnöke vezette fel. Bár a főtéri gyülekező előtt pár órával még szakadt az eső, a hatvan-, hetvenfős vállalkozó kedvű éjjeli baglyokhoz végül kegyes volt az időjárás, és útközben nem esett csapadék. A távot sikeresen teljesítőket a Dabas Tej Kft. és a Vogtland Pékség által felajánlott reggeli csomag várta a visszaérkezéskor. Akiknek az idő közben leereszkedett köd nem vette el a kedvét, ráadásként még megmászhatták a Kapisztrán-torony lépcsőfokait is.

Amíg délután a Kölyöksziget Játéktár zenés programja alaposan átmozgatta a kicsiket a Piaccsarnokban, addig a nagyobbak pingpongoztak, gyorstollasoztak vagy a rendőrség bójás akadálypályáján tették próbára bringavezetési képességeiket és a trambulinon is ugrálhattak. Aki ez idő alatt csobbanni vágyott, az a szomszédos Tanuszodában úszhatott néhány hosszat. E programok megvalósításáért köszönet illeti Vámos Évát, Mikes Imrét, Gogolák Pált, Kozák Imrét, és a Dabasi Rendőrkapitányság dolgozóit, akik a biciklisek kíséretét is elvállalták.

A nap záróakkordja Körmöczy Szebasztián vezetésével ismét egy kerékpártúra volt: akadt izgalom is bőven, mert a napsütésben induló csapatot Sáriból visszafelé jövet egy hatalmas zápor kapta el. Akik nem váltak le a menetről, azokat a Rézangyal étterem zsíros kenyérrel lepte meg a befutónál. Az elázott, de jókedvű társaságot a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat képviselői várták. Erdélyi Zsolt ifjúsági polgármester a GYIÖK felajánlásából vásárolt sportszereket tombolahúzással sorsolta ki a résztvevők között.
forrás: dabas.info.hu

Related

Kihívás napja 2257736189689304120

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress