A győri futsalosok megvédték címüket

http://negy7.blogspot.com/2012/06/gyori-futsalosok-megvedtek-cimuket.html
A Rába ETO lett a futsal NB I bajnoka, miután megnyerte a Berettyóújfalu elleni döntő harmadik mérkőzését, és ezzel a párharcot.
(430x286).jpg)
Nem okozott különösebb gondot a győrieknek a bajnoki döntő, ugyanis az első két meccset nagyon magabiztosan nyerték meg a Berettyóújfalu ellen, így a haramdik mérkőzésnek úgy vágtak neki, ha sikerül nyerniük, akkor megszerzik az aranyérmet.
A Rába ETO mindent meg is tett ezért, ugyanis már az első percben megszerezték a vezetést, majd az első félidőben még kétszer betaláltak, így háromgólos előnyről várhatták a folytatást.
A második játékrész azonban igazlmakat már nem hozott, újabb győri gólokat viszont igen: szám szerint hármat (6-0), így a zöld-fehér futsalosok megszerezték történetük harmadik bajnoki címét.
futsal NB I, döntő, 3. mérkőzés
Rába ETO - MVFC Berettyóújfalu 6-0 (3-0)
A párharcot 3-0-ra nyerte a Győr.
Mindeközben a futsal NB2-ben a feljutás érdekében is ádáz közdelem folyt. A keleti csoport ezüstérmese, a Dunakeszi Kinizsi és a Rubeola FC Csömör a két győzelemig tartó párharc második mérkőzését játszotta. Az elsőt a csömöriek nyerték és a második, hazai pályán lejátszott mérkőzésen sem hagytak kétséget szurkolóikban. 9-3-ra verték az egykori kormányszóvivővel, ma már államtitkár Szijjártó Péterrel és számos régi NB1-es nagypályás labdarúgóval felálló dunakeszieket.
"Kockáztatnunk kellett, így lehoztuk a kapust (Tóth Gyuszi), és 5 mezőnyjátékossal támadtunk, amiből sajnos két újabb csömöri gól született egy percen belül, így a 36. percben már 8-3-ra vezettek. A 39. percben is megcsíptek minket a darazsak, így a végeredmény 9-3 lett. Marad tehát a Dunakeszi Kinizsi az NB II-ben a következő szezonban is, ahol idén EZÜSTÉRMET nyertünk, továbbra is HAJRÁ KINIZSI, éljenek a Fiúk!!! Köszönjük, hogy itt voltatok!" - írták cseppet sem elkeseredve a dunakesziek facebook oldalukon.
futsal, NB1, feljutásért, 2. mérkőzés
Rubeola FC Csömör - Dunakeszi Kinizsi FC 9-3
A párharcot a Csömör nyerte 2-0 arányban, így ők jutottak fel az NB1-be.

Forrás: sport24.hu