Úszó Eb: Kis Gergő aranyérmes lett 800 gyorson

Két ezüstérem után aranyérmet szerzett a debreceni úszó Eb-n Kis Gergő, aki a 800 méteres gyorsúszás legjobbja lett.


A Debrecenben zajló nagymedencés úszó Európa-bajnokság ötödik napjának első döntője a férfi 800 méteres gyorsúszás volt, ahol a négy évvel ezelőtti Eb-győztes Kis Gergő a kettes pályán csobbant vízbe. A világbajnoki bronzérmes ajkai úszó ezúttal a mellette úszó, itt Debrecenben 1500-on győztes olasz Peltrinierire figyelt.Az olasz rivális farvizén Kis jó háromszáz méteren keresztül úszott, majd úgy döntött, hogy átveszi az irányítást. Féltávnál a két favorit és a négyesen úszó ukrán Frolov haladt az élen, közöttük alig pár tizedmásodperces különbség alakult ki.


Ötszáz méternél Farkas András tanítványa szívósan tapadt a 17 éves olaszra, kettőjük között az élen csupán egyetlen tizedmásodperc volt a különbség. Hatszáz után viszont Kis Gergő iramot váltott és elindította a hajráját, amelyet többszöri iramváltás előzött meg, amivel kizökkentette Paltrinierit. Száz méterrel a vége előtt Gergő már több mint egy századmásodperccel vezetett, ekkor pedig már biztossá vált a sikere. Kis a 800 megnyerésével a magyar csapat hetedik debreceni aranyérmét szerezte meg.


"1500-on rossz taktikát választottam. Nyolcszázon az volt az elképzelés, hogy ha törik, ha szakad, nem engedem el az olaszt. Négyszáznál ugyan tudtam volna váltani, de akkor még nem akartam váltani, csak hatszáznál indultam meg. A 7:49-es idő egészen jó, hiszen ez a harmadik legjobb időm ezen a távon. Jó lenne holnap a 4x200-as gyorsváltóban is hasonlóan jól úszni" - mondta Kis Gergő a győzelem után.


Forrás: hatharom.hu

Related

úszó EB 7378787701525710224

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress