Török kihagyja az olimpiát: fél évre eltiltották

A magyar férfivízilabda-válogatott olimpiára készülő játékosát, Török Bélát pozitív A tesztje miatt fél évre tiltotta el a szövetség.


Mint arról korábban írtunk, a Szeged-Honvéd áprilisi bronzmérkőzés után vettek mintát a Magyar Antidopping Csoport ellenőrei a válogatott tagjaitól, és egyikük A tesztje pozitív eredményt mutatott.


Még aznap délután kiderült, az érintett Török Béla, a szegediek pólósa volt, akinek vérnyomáscsökkentő gyógyszere okozta a pozitív mintát, ugyanis a pirulák olyan összetevőt tartalmaztak, amely tiltólistán szerepel. Ezt követően megindult az ítélethozatal, melynek szerdán lett meg az eredménye.


A Magyar Vízilabda Szövetség doppingbizottsága ennek értelmében fél évre eltiltotta Török Bélát, a bajnoki bronzérmes és kupagyőztes Szeged játékosát. Így a jpólós biztosan nem lesz ott Londonban, ugyanis az olimpia 65 nap múlva kezdődik.


"A tárgyaláson bebizonyosodott, hogy a sportoló, orvosi javallatra szedett vérnyomáscsökkentő gyógyszere okozta a pozitív dopping mintát. Ennek szedésére Török Béla előzetesen kérhette volna az úgynevezett TUE engedélyt, de ezt elmulasztotta. Éppen ezért vétett a dopping szabályzat ellen, ezért hozott a Doppingbizottság, eltiltó határozatot. Ugyanakkor a sportoló jóhiszeműségét ebben az ügyben a Doppingbizottság sem kérdőjelezte meg." - áll a szövetség közleményében, de az ítélet ellen Török Béla két héten belül fellebbezhet. Erre azonban nem biztos, hogy sor kerül.


"Erre a döntésre nem számítottam, nem gondoltam, hogy ilyen súlyos lesz. Három hónapnál többre senki nem számított. Sajnos nem így lett. Nagyon csalódott, szomorú, elkeseredett vagyok, nem is tudom, mi erre a jó jelző. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe fogok kerülni. Egyelőre nem tudom, hogy fellebbezünk-e, nem sok értelmét látom, de ezt később döntjük el." - nyilatkozta Török a vlv.hu-nak.


A válogatott szövetségi kapitánya, Kemény Dénes elmondta, nem hív be mást a keretbe Török Béla helyére.




Forrás: vlv.hu/Sport24

Related

vízilabda 3989639062828862125

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress