Slovakiaring: Az első futamon történt ütközésekről

http://negy7.blogspot.com/2012/05/slovakiaring-az-elso-futamon-tortent.html
„Hallgattassék meg a másik fél is!”- tartja az ókori latin közmondás. E szerint próbáltunk meg eljárni, amikor Gabriele Tarquinit, Yvan Mullert, illetve Michelisz Norbertet és a Zengő Motorsport csapatfőnökét, Zengő Zoltánt is külön-külön megkérdeztük a Slovakia Ring-i WTCC-hétvége első futamán történt ütközésekről.
Mint ismert, Michelisz Norbi – miután szombaton megszerezte a magyar autósport történetének első világbajnoki pole pozícióját – a vasárnapi első futamot az élről kezdhette meg, és a rajt utáni első körökben is meg tudta őrizni vezető helyét a többiekkel szemben, ám előbb Tarquini, majd Muller is taszajtott rajta egyet hátulról, ami miatt le kellett mondania dobogós reményeiről, és végül a 6. helynek is örülnie kellett.
Akik esetleg lemaradtak a szóban forgó két incidensről, azok Tom Coronel jóvoltából megtekinthetik azokat az alábbi videófelvétel 1:22-től, illetve 1:27-től következő részében.
Az alábbiakban változtatások és bárminemű szerkesztői megjegyzések, illetve véleményformálás nélkül, vagyis nyersen közöljük az ütközésekben érintett három fél, továbbá a Zengő Motorsport csapatfőnöke, Zengő Zoltán nyilatkozatát. Nem ítélkezünk, nem alkotunk véleményt, mindezt meghagyjuk kedves olvasóinknak. Ezúttal mi csak egyszerű közvetítőközegként kívánunk funkcionálni, a többit olvasóink józan értékítéletére bízzuk! Vigyázat – őszinte, kemény, de ténylegesen elhangzott szavak következnek, hiszen mind a négy érintettet személyesen kérdeztük meg a történtekről.
Gabriele Tarquini: „Azt rögtön a verseny elejétől éreztem, hogy egy kicsit gyorsabb vagyok Norbertnél, de megelőzni nehezen tudtam őt. A 2. vagy a 3. körben a 2-es kanyarból kifelé jövet támadtam, de ő lezárta az ívet, viszont a 3-as kanyar féktávjához úgy érkeztünk meg, hogy nagyon-nagyon közel voltam hozzá. Ő egy kicsit korán is fékezett, én pedig már hiába tapostam a fékbe, blokkoltak az első kerekeim, és így elég alaposan megütöttem őt hátulról. Úgy gondolom, hogy sanszom sem volt elkerülni az ütközést, mert tényleg fékeztem, ahogy tudtam, de mégis belecsapódtam, amit nagyon sajnálok. Ezúton is elnézést kérek Norberttől, mert nagyszerű időmérőt futott és a versenyen is jó pozícióban volt, de tényleg nem tehettem semmit, egyszerűen túl gyorsan érkeztem meg a nyakára. Természetesen nem szándékosan löktem őt meg, szerettem volna tisztán megelőzni, de sajnos most így alakult.”
Yvan Muller: „Őszintén szólva én elég szigorúnak tartom a bokszutca-áthajtásos büntetést, amit kaptam, mert nem éreztem úgy, hogy bármi komoly vétséget elkövettem volna. Az az igazság, hogy csak nagyon kicsit löktem rajta, ráadásul elég alacsony tempónál, úgyhogy véleményem szerint könnyedén elkerülhette volna ezt a megforgást. Igazából annyi történt, hogy mentem a saját ívemen, ő meg bejött elém, aztán kicsit későn fékeztem, összekoccantunk, az ő autója kicsit keresztbeállt, de ő mégsem emelte el a gázról a lábát, és ezért megforgott. Ez történik, ha az ember túl kövér gázt ad egy hátsókerekes autóval! Ezzel együtt tény, hogy kicsit belementem hátulról, ezért valamilyen kisebb büntetés talán jogos lett volna, de a bokszutca-áthajtásos büntetést én túl szigorúnak tartom. Nem is akartam ott megelőzni őt, tényleg csak mentem a saját ívemen, és nem gondolom, hogy az én hibám volt, hogy megforgott. Mindenki láthatta, hogy a második futamon Tarquini engem is meglökött hátulról, de én mégis a pályán tudtam tartani az autót. Azt hiszem, egyszer meg kellene tanítanom Norbertnek, hogy hogyan kell megoldani az ilyen helyzeteket!”
Michelisz Norbert: „Nem is tudom, hogy mit mondjak erről, mert mindkét esetben váratlanul ért az ütés, és nehéz erről bármit is mondani. Tarquini odajött utána hozzám és bocsánatot kért, abszolút elismerte, hogy az ő hibája volt, mondta, hogy ne haragudjak rá. Azt gondolom, hogy ez egy korrekt hozzáállás volt a részéről, és az ilyenek sajnos benne vannak a versenyzésben. Fájó volt, hogy megint vezető pozíciót vesztettem el rajtam kívülálló okok miatt, de úgy látszik, hogy most ezeken túl kell esnünk. Muller is odajött hozzám a dobogós ünnepség után, és ő is elnézést kért tőlem. Természetesen elfogadom a bocsánatkérését, de rajtam ez már nem sokat segít. Nyilván neki most amiatt is fáj a feje, hogy értékes pontokat veszített a világbajnoki küzdelemben, de hát ez legyen az ő problémája, nekem sokkal jobban fájt az, hogy egy dobogós helyezést kellett emiatt elveszítenem.”
Zengő Zoltán: „Fogalmazzunk úgy, hogy amit Tarquini csinált, az határeset volt, az még a megmagyarázható kategóriába tartozott, mert tény, hogy ahogy a bukkanó után leérkezett, úgy egyből beszitált az autója a féktávon. Ezzel talán magyarázható az, hogy nem bírta elkerülni az ütközést, ezért ha nehezen is – mert mégiscsak a saját pilótámat lökte ki – de erre azt tudom mondani, hogy ez még belefért. Amit viszont Yvan Muller csinált, azt nem tudom elfogadni. Ez sportemberhez méltatlan, inkorrekt magatartás volt a részéről, és egyértelműen sütött róla a szándékosság. Nem értem, hogy egy többszörös világbajnoknak ezt miért kell megengednie magának. Én elhiszem, hogy ez a fiatal srác csípi a szemét és irritálja, hogy most ő lett a leggyorsabb és ő nyerte az időmérőt, és idegesíti, hogy a versenyen is ott ment előtte, de ettől még nem kell ilyeneket csinálni. Le lehet minket győzni tisztességes eszközökkel, ahogy mi is megpróbálunk mindenkit tisztességes versenykörülmények között legyőzni, ahhoz, hogy boldogok legyünk. Mi nem szeretnénk kilökni senkit, nem szeretnénk senkinek nekimenni, mert nem ilyenek vagyunk. Mi tisztán szeretnénk nyerni, mert azt gondolom, hogy így is tudunk.”

forrás: p1race.hu / írta: Borbás Bálint