Rossi és a Honda: Bármi megtörténhet

Casey Stoner év végén esedékes visszavonulása már most, a szezon negyedik megmérettetését követően komoly találgatásokat indított el a gyorsasági motoros világbajnokság rajongóinak körében, akiket elsősorban Valentino Rossi és a Repsol Honda közeledése foglalkoztat.


A Ducati meglovaglásával hadilábon álló Doktorról, és az egykori kenyéradóról (2001-ben, 2002-ben, és 2003-ban közösen hódították el a királykategória világbajnoki címét) szóló pletykák természetesen már a szezon elején is állandó témát szolgáltattak a fanatikusoknak, a HRC vezetője, Shuhei Nakamoto azonban a Katari Nagydíj után kijelentette, hogy az „álompár” már soha sem fog összeállni.
 Stoner franciaországi bejelentését követően azonban már a japán szakember sem zárta ki a kilencszeres világelső szerződtetésének (vagy legalábbis a tárgyalások megkezdésének) lehetőségét, noha a két fél korábban meglehetősen hangos viták után vált el egymástól.


 Nakamotót követően a Repsol Honda menedzsere, Livio Suppo sem zárta ki a tárgyalások megkezdésének lehetőségét, igaz ő későbbi tervekről, azaz Marc Marquez beépítéséről is szólt.
 A napokban egyébként felmerült Cal Crutchlow neve is, akit korábban már a Ducatival is összefüggésbe hoztak, miközben ő a Yamaha gyári csapatában szeretne versenyezni.


Shuhei Nakamoto nyilatkozata: „Stoner visszavonulása senkit sem lepett meg a Hondánál, pedig mindent megtettünk azért, hogy maradásra bírjuk, vagy legalább gondolkodóba ejtsük, de ahogyan azt önök is látják, mindez hiábavaló volt.


 Nagyon régóta téma volt már ez a csapat és Casey között, ő ugyanis többször elmondta, hogy a felkészülési időszakot leszámítva egyetlen egyszer sem szeretne tesztelni, amit el is fogadtunk, sőt a szponzori, és promóciós rendezvények többségét is töröltük. Most komoly tárgyalások kezdtünk Dani Pedrosával, akit szeretnénk 2013-ban is a csapatban tudni, igaz erről eddig még nem beszélgettünk sem vele, sem a menedzserével.
 A másik motorra jelenpillanatban többen is esélyesek. Rossi? Azt kell mondanom, hogy ebben a helyzetben bármi megtörténhet. Azt azonban mindenkinek meg kell értenie, hogy először a szponzorokkal, és a Honda Motor vezetőivel fogunk egyeztetni, az ő belegyezésük nélkül ugyanis senkit sem hozhatok a csapathoz. Úgy gondolom, ez mindenki számára világos, és érthető.”


Livio Suppo nyilatkozata: „Nakamoto korábban úgy nyilatkozott, hogy teljességgel kizártnak tartja Rossi szerződtetését, Stoner visszavonulása azonban összekuszálta a szálakat. Rossi egy Hondán kezdte királykategóriás pályafutását, és nem tartom kizártnak, hogy egy másikonon fogja befejezni azt. Úgy gondolom, hogy ez egy csodálatos történet nagyszerű befejezése lenne.
 Ugyan még soha sem dolgoztam vele, mégis mélységesen tisztelem, és tudom, hogy nem lenne butaság őt választani. A Francia Nagydíjon bebizonyította, hogy semmit sem veszített régi fényéből, és ha esélye nyílik rá, akkor most is képes a lehető legjobb pozíciókért harcolni, sőt ha megérzi a vér szagát, akkor nagyon kevesen tudják megállítani. 


Fantasztikus csatát vívtak Stonerrel, és meg vagyok győződve arról, hogy ez a második helyezés mentálisan is nagyon sokat jelentett neki.


 Marquez szerződtetését természetesen lehetetlenné teszi az újoncszabály, amit én személy szerint butaságnak tartok, igaz, ha van egy olyan motorosod, mint Simoncelli volt a Hondának, avagy Spies a Yamahának, akkor ezt a problémát is megtudod oldani.”


Forrás: Motorsportal.hu

Related

motorsport 4585216300234634750

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress