NBII: Bajnok az MTK!

http://negy7.blogspot.com/2012/05/nbii-bajnok-az-mtk.html
Az MTK Budapest együttese Budaörsön nyert 3-0-ra az NB II. Nyugati csoportjának 16. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.
Most már kijelenthető: egy évnyi szünet után az MTK együttese visszatér a magyar élvonalba. A fővárosi kék-fehérek az előző idényben nem kis meglepetésre kiestek az NB I.-ből, azonban a lehető legrövidebb idő alatt kiharcolták a visszajutást.
Szerdán csak egy meccset rendeztek a magyar másodosztályban, az MTK budaörsi vendégjátékát még a 16. fordulóból halasztották el. A vendégek igen korán, már a hetedik percben megszerezték a vezetést, Kanta József talált be, majd a második felvonásban jött Tischler Patrik és Balajti Ádám, Garami József fiai így 3-0-ra nyertek.
26 mérkőzést követően így eldőlt, hogy az MTK nyerte meg az NB II. Nyugati csoportját, a Kozármisleny matematikai esélye is elszállt, hogy befogja a fővárosi gárdát. Keleten már nem ennyire tiszta a kép, ott még hármas versenyfutás (Eger, Szolnok, Békéscsaba) folyik a bajnoki címért és az élvonalba jutásért.
NB II., 16. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Budaörs - MTK Budapest 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Kanta (7.), Tischler (63.), Balajti (80.)

Forrás: sport24.hu