NASCAR: Kasey Kahne nyerte a Coca-Cola 600-ast

Pályafutása során harmadszor nyerte meg a NASCAR sorozat leghosszabb futamát, a Coca Cola 600-ast Kasey Kahne, a Hendrick Motorsports pilótája.


A pontversenyben vezető Greg Biffle hiába remekelt és hiába vezetett 204 körön át a vasárnapról hétfőre virradóra megrendezésre kerülő 600 mérföldes viadalon, végül csak a negyedik helyen haladt át a célvonalon, de még ezzel a teljesítménnyel is 42 pontot gyűjtött, összetettben pedig tíz pontos fórra rendelkezik a második helyen tanyázó Matt Kenseth-tel szemben.


A versenynaptár leghosszabb viadalát a 300. futamát teljesítő Kasey Kahne nyerte meg, aki pályafutása során harmadszor diadalmaskodott a Coca Cola 600-on – ezt rajta kívül a jelenleg is aktív mezőnyből csak Jimmie Johnson és Jeff Gordon mondhatja el magáról. Kahne kétszer egy Dodge, míg idén egy Chevrolet volánja mögött ülve ért fel a csúcsra a Charlotte Motor Speedway-en, ahol nem kevesebb, mint 400 kört kellett teljesítenie a mezőnynek. Kahne egyébként először nyert a 2012-es esztendőben, illetve azóta, hogy aláírt a Hendrick Motorsportshoz. Sok ideje azonban nincs az ünneplésre, hiszen a héten újabb versenyre kerül sor.


NASCAR SPRINT-KUPA Coca-Cola 600 (400 kör)


1. Kasey Kahne (Chevrolet) 3:51:18.295 óra


2. Denny Hamlin (Toyota) 4.295 mp hátrány


3. Kyle Busch (Toyota) azonos körben


4. Greg Biffle (Ford) azonos körben


5. Brad Keselowski (Dodge) azonos körben


6. Dale Earnhardt Jr. (Chevrolet) azonos körben




Forrás: sportklubtv.hu

Related

NASCAR 2143316629556306977

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress