Mayweather ismét a visszavonulást fontolgatja

http://negy7.blogspot.com/2012/05/mayweather-ismet-visszavonulast.html
A múlt hétvégén Miguel Cotto legyőzésével kétszeres nagyváltósúlyú világbajnokká avanzsálódó Floyd Mayweather Jr. egyelőre nem tudja, milyen irányba mehet továbbb az ökölvívó karriere.
A 2007-ben egyszer már visszavonult, majd reaktiválódott bunyós szerint nincs sok kihívás számára: "Nem nagyon maradt már senki, akivel harcolhatnék. Tehát egyelőre fogalmam sincs a hogyantovábbról. Csak a fiatal kölykök maradtak számomra, az erős, feltörekvő ifjoncok. Már ezelőtt a meccs előtt is megfordult a fejemben a visszavonulás. De úgy voltam vele, ha most látnak utoljára a rajongók, akkor egy nagy meccset csinálok nekik." - mondta Mayweather, akit persze arról a meccsről is megkérdeztek, amit mindenki látni szeretne: "Elegem van belőle, hogy ezek az embereket és a médiát is meghülyítik. Az az igazság, hogy Bob Arum áll a Pacquiao elleni mecsünk útjában. Nem rajtam múlik. Negyvenmillió dollárt kínáltam neki, úgy, hogy 20 milliót két napon belül utaltam volna. Ő viszont 50%-ot akart, pedig nem produkál olyan eladásokat, hogy ezt megérdemelje. Azt sem tudja, hogy mit akar. A közönséget pedig hülyére veszik. Ha valamikor Pacquiao megszabadul Bob Arumtól, akkor simán össze fogjuk hozni ezt a találkozót, hiszen Arum nem foglalkozik azzal, hogy a bokszolója méltó összegeket kapjon. Ez a sportág kicsinálja az embert, én pedig azt akarom, hogy Pacquiao is jó pénzhez jusson. Ha ez a meccs nem jön össze, akkor fogalmam sincs, milyen irányban megyünk tovább.".

Forrás: profiboksz.hu