Kilenc magyar érem a csütörtöki napon

http://negy7.blogspot.com/2012/05/kilenc-magyar-erem-csutortoki-napon.html
Kilenc magyar érem született a debreceni úszó Eb csütörtöki versenynapján: újabb négy arany-, két ezüst és három bronzéremmel az éremtáblázat élére ugrottak a magyarok
Óriási magyar sikerrel zárult a debreceni úszó kontinensviadal csütörtöki versenynapja: Kapás Boglárka, Hosszú Katinka, Gyurta Dániel és Cseh László aranyérmet úszott, Biczó Bence – Cseh mögött 200 pillangón –valamint a magyar női 4x200-as gyorsváltó második lett, míg Risztov Éva, Verrasztó Evelyn – és az Eb talán legnagyobb meglepetését okozva – Bohus Richárd 50 méter háton harmadikként ért célba. Bohos hármas holtversenyben állhatott a dobogó legalsó fokára.
A női 800 méteres gyorsúszással kezdődtek a csütörtök délutáni döntők Debrecenben, melyben máris két magyar volt érdekelt Kapás Boglárka, és Risztov Éva személyében. A számot a táv felénél ellépő Kapás nyerte, míg a hatalmas hajrájának köszönhetően Risztov a harmadik helyen zárta a távot.
A 200 méteres vegyes úszásban is két magyar volt érdekelt, és itt is két magyar állhatott dobogóra: Hosszú Katinka első, Verrasztó Evelyn pedig harmadikként zárt.
A csütörtöki döntőkben csak 100 méter háton nem volt magyar érdekelt a döntőben, a számot a német Jenny Mensing nyerte az olasz Arianna Barbieri és a cseh Simona Baumrtova előtt.
A 200 méteres mellúszásban Gyurta Dániel új európai csúcsot úszva végzett az élen megelőzve a német Marco Kochot és a görög Panagiotisz Szamilidiszt. Molnár Ákos – a döntő másik magyar résztvevője – nyolcadikként zárt.
A 200 méteres mellúszásban magyar házi döntő izgalmait élhették át a debreceni uszodába kilátogató nézők: Cseh László és Biczó Bence előbbi nyerte, harmadikként a görög Joannisz Drimonakosz ért célba.
Az Eb talán legnagyobb meglepetését okozva Bohus Richárd hármas holtversenyben harmadikként csapott célba 50 méter háton.
A magyar 4x200-as női gyorsváltó címvédőként ugrott medencébe, és 600 méterig vezetett is, míg az utolsó olaszként elrajtoló Pellegrini 1,6 másodperces hátrányból másfél hossz előnyt varázsolt, a magyaroknak (akabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes, Hosszú Katinka) így a második hely maradt Szlovénia előtt.
A debreceni úszó Európa-bajnokság negyedik, csütörtöki versenynapjának dobogósai, illetve a magyarok eredményei:
Férfiak, 50 m hát:
1. Jonatan Kopelev (Izrael) 24.73 mp
2. Mirco Di Tora (Olaszország) 24.95
3. BOHUS RICHÁRD, Dorian Gandin (Franciaország) és Guy Barnea (Izrael) 25.14
200 m pillangó:
1. Cseh László 1:54.95 perc
2. Biczó Bence 1:55.85
3. Joannisz Drimonakosz (Görögország) 1:56.48
200 m mell:
1. Gyurta Dániel 2:08.60 perc
2. Marco Koch (Németország) 2:09.26
3. Panagiotisz Szamilidisz (Görögország) 2:09.72
...8. MOLNÁR ÁKOS 2:13.33
Nők, 100 m hát:
1. Jenny Mensing (Németország) 1:00.08 p
2. Arianna Barbieri (Olaszország) 1:00.54
3. Simona Baumrtova (Csehország) 1:00.57
200 m vegyes:
1. Hosszú Katinka 2:10.84 perc
2. Sophie Allen (Nagy-Britannia) 2:11.49
3. Verrasztó Evelyn 2:11.63
800 m gyors:
1 Kapás Boglárka 8:26.49 perc
2. Coralie Balmy (Franciaország) 8:27.79
3. Risztov Éva 8:27.87
4x200 m gyors váltó:
1. Olaszország (Alice Mizzau, Alice Nesti, Diletta Carli, Federica Pellegrini) 7:52.90 p
2. Magyarország ( Jakabos Zsuzsa, Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes, Hosszú Katinka)7:54.70
3. Szlovénia (Sara Isakovic, Anja Klinar, Ursa Bezan, Mojca Sagmeister) 7:59.73
forrás: telesport.hu/MTI