Kajak-Kenu: A Sík, Beé páros utazik Poznanba

A 200 m-es párosversenyt a Sík, Beé duó, az 1000 m-es egyes döntőt pedig Pauman Dániel nyerte a kajakosoknál a Maty-éri pályán zajló válogatón.


Ezzel az eredménnyel a favoritnak tartott Sík Márton, Beé István páros, valamint Pauman Dániel szállhatnak majd vízre ezekben a számolban a május 16-17-én sorra kerülő, poznani olimpiai pótkvalifikációs regattán.

Magyarország eddig a maximális hat női kajakos, valamint hét férfi kajakos és egy kenus kvótával rendelkezik a londoni ötkarikás játékokra, a fennmaradó egy férfi kajakos, illetve három kenus indulási jog megszerzésére a lengyelországi viadalon nyílik lehetőség. Poznanban az egyes számokban az első kettő, párosban pedig csak az első hely ér majd kvótát. Storcz Botond szövetségi kapitány korábban elmondta: a mostani győzelem nem jelenti azt, hogy az adott hajó - sikeres kvalifikáció esetén - már olimpiai induló is, ehhez újabb válogatót kell majd nyerni.

A szombati C-2 1000 m-t a Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter duó nyerte, míg a negyedik számban, férfi C-1 200 m-en vasárnap délután rendezik a pótkvalifikációs válogatót.


Forrás: MTI.hu

Related

kajak-kenu 1453340456549552456

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress