Hatalmas bunyóra készül a két sztárharcos

http://negy7.blogspot.com/2012/05/hatalmas-bunyora-keszul-ket-sztarharcos.html
Kedden a West Ham United stadionjának gyepén tartottak sajtótájékoztatót a Dereck Chisora-David Haye nehézsúlyú ökölvívó mérkőzés főszereplői.
Mint azt korábban megírtuk, februárban Chisora botrányos felvezetés után simán kikapott Vitalij Klicskótól, majd a meccset követő sajtótájékoztatón ökölharcba keveredett honfitársával, Haye-jel. Chisorát az esetet követően több szervezet, így köztük a brit is nemkívánatos személynek minősítette, Haye-t pedig csak azért nem, mert bejelentése szerint már korábban visszavonult a profi boksztól.
Nem sokkal ezután a két sértett fél bejelentette, hogy július 14-én a ringben döntik el, ki a jobb harcos. Hogy a mérkőzés létrejöhessen, egy kisebb trükköt kellett bevetni: a találkozót a luxemburgi szövetség égisze alatt rendezik meg.
Az év összecsapásának kikiáltott meccsre, melyet a londoni Upton Parkban, a West Ham United labdarúgócsapatának stadionjában rendeznek, néhány nap alatt elkelt 20 ezer jegy, de még 20 ezer gazdára vár.
Kedden a stadionban tartott sajtótájékoztatót a júliusi este két főszereplője, akiket a biztonság és a nyugalom érdekében egy hatalmas kordonnal választottak el egymástól.
A tesztoszterontól ezúttal is izzott a levegő, de egy kis verbális kakaskodáson kívül semmi komoly atrocitás nem történt és a sajtótájékoztató viszonylagos nyugalomban telt.

Forrás: sport24.hu