A rajtrács élén: Rins, Marquez, és Lorenzo

Spanyolországban az időmérők napján is az időjárás játszotta a főszerepet, hiszen az esős szabadedzések után a kvalifikációkra változó körülmények között került sor.


A Moto3-asoknál például folyamatosan száradó aszfalton került sor a rajtelsőség sorsát eldöntő összecsapásra, amiből a pályafutása második megmérettetésén induló Alex Rins (1'57.507) jött ki győztesen. A Repsol „csikócsapatában” futó Rinst a KTM „bikás” (Red Bullos) alakulatában versenyző Sandro Cortese (1'57.519) vette üldözőbe, aki csupán tizenkét ezreddel csúszott le idei második Pole Pozíciójáról. Az első sort a hétvége talán legnagyobb esélyesének számító Miguel Oliveira (1'57.975) tette teljessé, aki esőben és szárazon is a leggyorsabbak közé tartozott. A második sor ezúttal a meglepetésembereknek jutott, hiszen negyedikként Alexis Masbout (1'58.301), ötödikként az esőmenőnek tartott Jakub Kornefeilt (1'58.438), hatodikként pedig Jack Millert (1'58.793) intették le a taktikázással (többen csak utolsó pillanatokban tették fel a slickeket) tarkított edzésen. Az edzésen, ahol a pontversenyt vezető Maverick Vinales (1'59.101) csak kilencedik, riválisa, Romano Fenati (1'59.155) pedig csak a tízedik lett. És, ha már Vinalesnél tartunk, akkor azt is el kell mondanunk, hogy a már említett klasszis unokatestvére, Isaac (1'58.911) hetedikként zárt, míg a Moto2-esek között futó Marc Marquez öccse, a szabadkártyával induló Alex (1'59.500) tizenharmadik lett.
A spanyolok dominanciája természetesen a királykategóriában is folytatódott, ahol a hazai közönség két kedvence, Jorge Lorenzo (1'39.532) és Dani Pedrosa (1'39.667) harcolt a Pole Pozíció elhódításáért. A küzdelemből végül Lorenzo jött ki győztesen, igaz ők ketten minden üldözőre több mint egy másodpercet vertek. Harmadikként az erőn felül teljesítő Nicky Hayden (1'40.563) zárt, aki márkatársát, Valentino Rossit (1'42.961) is alaposan elkalapálta. A kilencszeres világbajnok csak tizenharmadikként zárt, igaz korábban már ő is elmondta, hogy evvel a masinával egyelőre nem bírja megtalálni az összhangot, így jelenleg csak az eső visszatértében bízhat, vízen ugyanis a régi időket idézvén, a mezőny elejében tartózkodott. Hayden mögé az idén fantasztikusan teljesítő Cal Crutchlow (1'40.570) sorolt, aki kisebb meglepetésre Casey Stonert (1'40.577) is leelőzte. Az ausztrál klasszis a katari verseny véghajrájához hasonlóan ezúttal is kezét fájlalta, Ben Spiest (1'41.090) és Andrea Doviziosót (1'41.180) - valamint a mezőny további részét - viszont így is leelőzte. A nap hőse minden valószínűség szerint a CRT-s Apriliát hajtó Randy de Puniet (1'41.700) volt, aki több prototípust is leelőzött a hol száraz, hol nedves pályán zajló edzésen.
Az erőviszonyokat talán a Moto2-esek között tudjuk a legtisztábban megítélni, ebben a kategóriában ugyanis végig száraz pályán zajlott a körözgetés. A Pole Poziíció sorsáról a Moto3-asok edzéséhez hasonlóan itt is ezredek döntöttek, mégpedig az idei második pólusát zsákoló Marc Marquez (1'43.005) javára, aki a hétvége eddigi meglepetésemberével Takaaki Nakagamival (1'43.085) harcolt az elsőségért. Az Italtrans Racing Team japánját (aki korábban szabadkártyásként indult a Moto2-esek között) a szezonnyitón is remeklő Pol Espargaro (1'43.273) vette üldözőbe, az utolsó pillanatokban eleső - így a második sorba szoruló - Thomas Lüthi (1'43.310) valamint Mika Kallio (1'43.367) kíséretében. Hatodikként a végig gyors, ám hibázó Claudio Corti (1'43.396) zárt, Esteve Rabatot (1'43.651) és a hároméves „pauzából” visszatérni látszó Mike di Megliót (1'43.778) leelőzve. A franciák világbajnoka (2008, százhuszonötös kategória) ugyanis a cím elhódítását követően csak vegetált a kettőszázötvenesek és a Moto2-esek között, idén azonban Andrea Iannone csapattársaként úgy néz ki, ismét a dobogós helyezésekért harcolhat. Iannone (1'44.204) egyébként csak a tizenkettedik helyet bírta megszerezni, ám Valentino Rossihoz hasonlóan ő is a versenyeken szokott parádézni.

Forrás: motorsportal.hu

Related

motorsport 5366116881043161336

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress