Primeau: Elszántak vagyunk


A magyar válogatott a Japán nemzeti együttes leverése után a jégkorong-világbajnokság második felvonását is sikerrel vette az ukránok ellen. Jégkorongozóink egy kiállításokkal tarkított mérkőzésen, büntetőlövést is kihagyva tudtak 3-1-re diadalmaskodni, és nagy lépést tettek a feljutás felé.

Kevin Primeau, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:

"Nagyon boldogok vagyunk, hogy az első két mérkőzésünket megnyertük. Kemény meccs volt, sok ütközéssel. Nagy kihívás volt az ukránok ellen játszani, de úgy érzem, rászolgáltunk a három pontra. Most is látszott, hogy nincs könnyű ellenfél a tornán. A két favorit, a szlovén és az osztrák gárda csak most következik, de elszántak vagyunk. Erőt ad, hogy fegyelmezetten, taktikusan játszunk. A hazaiak ellen, szerdán plusz energia is kell majd."

Ladányi Balázs: "Nekem az volt a legnagyobb büntetés, hogy az utolsó hét-nyolc percet a büntetőpadról kellett figyelnem. Szerencsére a társaim fegyelmezettek voltak, nem úgy, mint én. Természetesen nagyon örülök az újabb győzelemnek, ám most az a két csapat következik, amely papíron esélyes a feljutásra."

Vas János: "Sokat segített, hogy a szurkolók miatt szinte hazai pályán játszottunk. Az első harmadban az ukránok nem voltak jók, utána viszont feljavultak, szinte új meccs kezdődött. Szerencsére bírtuk az általuk diktált iramot."

Anatolij Homenko, az ukrán válogatott szövetségi kapitánya:"Sok hibával játszottunk, amikor pedig voltak helyzeteink, akkor a magyar kapus védett remekül."

Forrás: MTI

Related

sportsox plusz 1141503388395249316

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress