Newey: Gondban vagyunk


Adrian Newey egy nagyon hasonló helyzetben van, mint volt 1994-ben Sir Frank Williams istállójánál.

Newey most szintén egy új technikai megoldás miatt került gondba.

A kétszeres világbajnok címvédő Red Bull Racing egyértelműen nehéz helyzetben van. A 2009-es szezon második fele óta a csapat szárnyalt, egészen eddig a pontig.

A 2012-es szezonra a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ismét változtatott a szabályokon, melynek köszönhetően Adrian Newey új autója nem olyan versenyképes, mint azt várták.

Newey számára a legnagyobb fejtőrést az új diffúzort és kipufogót érintő szabályrendszer jelenti.

„A jelenlegi helyzet a Williams csapatnál megélt időszakomra emlékeztet.” – kezdte a Red Bull főtervezője az AUTOSPORT lapnak.

A Williams csapat 1992-re egy teljesen előreprogramozott aktív felfüggesztéssel rendelkezett, mely már a legtöbb útegyenletséget ismerte. A csapat 1992-ben és 1993-ban hatalmas fölénnyel nyerte meg a bajnokságot, míg a többi istálló folyamatosan fejlesztette a saját aktív rendszerét. Az FIA azonban az 1993-as szezon végén a kipörgésgátlóval és az ABS-el együtt az aktív felfüggesztést is száműzte az F1-ből.

„Két szezonon át ezzel az aktív felfüggesztéssel versenyeztünk. Miután a szabályok megváltoztak, 1994-ben vesztettünk a tempónkból. Nehéz volt a passzív felfüggesztéshez alkalmazkodnunk.”

„1994 elején az autó nem volt éppen jó . Nagyon nehéz volt azt kezelni.”

Forrás: F1-live.hu

Related

sportsox plusz 3708118135281618439

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress