Ma elkezdődik a DTM új korszaka

Új technikai szabályok, új versenyzők, új autók, köztük régi-új márkaként a BMW. Izgalmasan hangzik!


Az új szabályok megfogalmazásakor a költségcsökkentés volt az egyik fő cél, amit szem előtt tartottak, de az aerodinamika jelentőségét is próbálták csökkenteni, hogy a versenyző teljesítménye számítson jobban.

A másik nagy durranás a BMW visszatérése. A bajorok 1992 óta hiányoztak a DTM mezőnyből. Az utolsó évükben Johnny Cecotto lett a legjobbjuk. Negyedik helyen végzett a bajnokságban egy M3 E30 volánja mögött.

"A BMW mindig is kedvelte a túrakocsi versenyzést és ez a jövőben is így lesz. Az M szekciónk sikertörténete szorosan kapcsolódik a DTM-hez, ahol több győzelmet is ünnepeltünk már. Ezért is fektettünk olyan nagy hangsúlyt az M3 DTM létrehozására és az egész cég izgatottan várja a szezon mind a 11 versenyét." - nyilatkozta Jens Marquardt a BMW Motorsport igazgatója.

1992-ben kettős győzelemmel búcsúzott a márka Hockenheimben. Idén pedig ugyanott térnek vissza. Hogy a kettős győzelem is megismétlődik-e? Megjósolhatatlan, de a pilótaválasztásban nem szerénykedett a BMW. A túrakocsi versenyzők krémjéből válogattak. Az Auditól érkező bajnoki címvédő Martin Tomczyk az egyikőjük: " Jó érzés bajnokként érkezni és hatalmas motiváció. 2011-ben még én voltam a vadász, most pedig mindenki tőlem akarja majd elhódítani a 1-es rajtszámot. Mindent megteszek majd, hogy megnehezítsem a dolgukat."

Márpedig könnyű dolga biztosan nem lesz a címvédéssel. A Mercedes autói a legutóbbi 64 versenyből 31 alkalommal arattak diadalt. "Negyed századon keresztül a Mercedes volt a legsikeresebb márka a DTM-ben" - nyilatkozta Norbert Haug a Mercedes Motorsport igazgatója. "324 futamból 165 győzelem, tíz pilóta bajnoki cím és 13 csapat bajnoki titulus az elmúlt 24 év mérlege. Mindannyian azon dolgozunk, hogy egy újabb fejezet kerüljön a sikertörténetünkbe."

Ugyanakkor a tavalyi év ásza az Audi volt. Az idei autó náluk is új, de a cél a tavalyi sikerek megismétlése. "A hosszú, munkával teli uborkaszezon után jó végre újra versenyezni és látni, milyen gyors az autó" - örvendezett az Audi egyik reménysége Mattias Ekström. "Idén még nagyobb a kihívás, de ez még inkább a jó teljesítményre sarkall. A célom továbbra is az élbolyban versenyzés."

Természetesen ott lesznek a mezőnyben az F1 veteránjai is, akik eddig nem zavartak sok vizet a sorozatban. Ralf Schumacher és David Coulthard idén újra megpróbál bizonyítani a túrakocsisok között. Továbbá Susie Wolff személyében újra lesz egy hölgy is a mezőnyben.

Vajon a három márka közül melyik kezdi legjobban az évet? Vasárnap délután kettőkor kiderül. A SportKlub is felvette műsorára a DTM versenyeit!



Nevezési lista:

1. Martin Tomczyk BMW
2. Joey Hand BMW
3. Mattias Ekström Audi
4. Timo Scheider Audi
5. Jamie Green Mercedes-Benz
6. Ralf Schumacher Mercedes-Benz
7. Bruno Spengler BMW
8. Dirk Werner BMW
9. Mike Rockenfeller Audi
10. Miguel Molina Audi
11. Gary Paffett Mercedes-Benz
12. Christian Vietoris Mercedes-Benz
15. Andy Priaulx BMW
16. Augusto Farfus BMW
17. Rahel Frey Audi
18. Adrien Tambay Audi
19. David Coulthard Mercedes-Benz
20. Robert Wickens Mercedes-Benz
21. Edoardo Mortara Audi
22. Filipe Albuquerque Audi
23. Roberto Merhi Mercedes-Benz
24. Susie Wolff Mercedes-Benz


Forrás: irace.hu

Related

sport 4164469537552100923

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress