Ferencváros-Kecskeméti TE 2-1

http://negy7.blogspot.com/2012/04/ferencvaros-kecskemeti-te-2-1.html
Az OTP Bank Liga 25. fordulójában a Ferencváros együttese 2-1-es győzelmet aratott hazai pályán a Kecskemét csapata felett.
Álomszerűen kezdődött a találkozó a Ferencváros számára, hiszen már az első percben sikerült megszereznie a vezetést: Sváb jobb oldali beadása után Beliczky fejelt a kapufára, az onnan kipattanó labdára pedig Marko Simic eszmélt a leghamarabb és közvetlen közelről a hálóba bólintott (1-0).
Az 5. percben egy vendég labdaszerzés után Tököli tüzelhetett az ötös sarkáról, de Jova bravúrral védeni tudott. Nem sokkal később Martin Klein veszélyeztetett, majd az első negyedóra végén a gólszerző Simic lövésénél Németh mutatott be szép hárítást. A 32. percben góllá érett a Fradi fölénye: a finn Hakola beadására Grúz emelkedett a legmagasabbra (2-0). Három perccel később Beliczky próbálkozásánál Németh ismét bravúrral védett, a kipattanót pedig Józsi tűzte rá jó húsz méterről - a középpályás csak centikkel tévedett.
A fordulás után azonnal szépített a Kecskemét: egy bal oldalról érkező beívelésnél Grúz elaludt, így Litsingi fejjel eredményes lehetett (2-1). A 70. percben Pekár kapott piros lapot, majd tíz perccel később még Sváb is összeszedte második sárga lapját, így mindkét csapat 10-10 emberrel fejezte be a találkozót.
Hiába tette nyíltá a mérkőzést a KTE, az utolsó félórában nagyon leült a találkozó, ugyan a vendégek próbáltak akciókat kidolgozni, Détári Lajoséknak nem sok izgulni valójuk akadt a hátralévő időben.
FTC-Kecskemét 2-1 (2-0) g:Simic (1.), Grúz (32.) ill.Litsingi (47.)
Forrás: hatharom.hu