4 ponttal utaztunk haza Szolnokról!

http://negy7.blogspot.com/2012/04/4-ponttal-utaztunk-haza-szolnokrol.html
A junior csapatunk simán, nagy arányú győzelemmel, még a felnőttek megizzadva vonulhattak le a Szolnoki csarnok parkettájáról.
A juniorok kezdték a megmérettetést, és a papírformának megfelelően nagyarányú győzelmet sikerült elérniük a játékosainknak. Szokatlan felállásban kezdtük a játékot, a felnőtt csapatban is szerepet kapó játékosok egy része pihent a padon, viszont a hazai csapat nem mutatott olyan játékerőt, hogy problémát okozott volna bármilyen felállásban is győznünk. Az első félidőben mindössze 2 gólt engedélyeztek játékosaink a hazai csapatnak, így 2-15-ös eredménynél mehettek pihenőre a játékosaink. A második félidőben kicsit kiengedtünk védekezés terén, így már 9 találatot érhettek el a hazaiak, viszont a mieink felszabadultan játszhattak, és játéklehetőséget kaphattak azok a játékosok is, akik máskor kevesebb lehetőséghez jutnak. A végeredmény 11-29.
Lehetett volna jóval nagyobb is a különbség, egyes játékosok több helyet is léphettek volna előrébb a góllövő listán, viszont mindig fontosabb számunkra, mint egyesület számára, hogy mindenki aktív részese lehessen a sikereknek is.
A győztes csapat kerete: Tunner Mária, Tunner Bettina 3, Horváth Réka 4, Fieszl Brigitta, Rutterschmidt Szabina 10, Vékony Alexandra 2, Pávics Eszter, Pávics Réka 2, Kovács Fruzsina 1, Bunda Viktória 2, Tusák Renáta, Fodor Rita 4, Bocskai Boglárka 1, Farkas Barbara, edző: Erős Edina
A felnőtt csapatunk is bizakodva tekintett a mérkőzés elé a tabellán elfoglalt helyezések alapján, de könnyű mérkőzésre nem számíthattunk így sem, és a mérkőzés közben be is igazolódott, hogy mindig a maximumot kell nyújtani.
Kiegyenlített játékkal kezdődött a mérkőzés, és a kiegyenlítettség az első félidőt végig is kísérte. Mi lőttük az első gólt, majd vezettünk 2-1-re, de aztán a hazai csapat egy lépéssel mindig előttünk járt, még nem a 18. percben sikerült három gólra növelnünk az előnyünket, ekkor 10-7 a javunkra. Ezek után sikerült ismét jobb perceket elérniük a Szolnokiaknak, de egy gólos előnnyel, 14-15-nél mi vonulhattunk le pihenőre.
Aztán mint már az előző mérkőzéseken láthattuk, nagyon gyengén kezdtük el a második félidőt, a 37. percig a hazaiak dobtak 7 gólt, még mi mindössze 1 alkalommal találtunk a kapuba. 21-16 a Szolnok javára. Kicsit kezdtünk magunkra találni, viszont a hazai csapat mégis 7 gólra tudta növelni az előnyét, 43. perc 25-18. Nem sokan tettek volna ekkor már tétet a dabasi lányok győzelmére, viszont a játékosaink nem így gondolták, és a 46. perctől kezdve megtalálták önmagukat, és addig amíg 14 perc alatt 12 gólt sikerült szereznünk, a hazai csapatnak nem engedélyeztünk csak mindössze 3-mat. Így a végeredmény 29-31 a Dabas javára.
Sikerült bebizonyítanunk önmagunknak, hogy nincs elveszített mérkőzés, csak a lefújás pillanatában. Gratuláció mindenkinek az akarásért, küzdeni tudásért, a sok hibából meg tanulni kell!
Minden képen ki kell emelni, hogy a junior csapatból a felnőttben is szerepet kapó játékosok közül, a szinte végig a pályán lévő Vékony Alexandra mind védekezésben, mind támadásban remekül teljesített, és Rutterschmidt Szabina is nagyon fontos pillanatokban lőtte meg a góljait, szerzett labdákat, és volt jó helyen védekezésben is.
A győztes csapat kerete: Nachtmann Renáta, Domokos Anett 6, Tunner Mária, Pável Nikolett 1, Rácz Noémi 2, Török Réka 7, Erős Edina, Opoczki Bettina, Andócsi Anita 6, Rutterschmidt Szabina 2, Szalay Zsófia, Vékony Alexandra 7, Farkas Borbála, Bunda Viktória, edző: Csenki Csilla
A következő mérkőzésünket hazai pályán fogjuk játszani az Abony ellen 22.-én vasárnap a KZS-ban. A junior mérkőzés 15, a felnőtt pedig 17 órakor fog kezdődni.
A junior csapatunk az ősszel 14 góllal, nagyon kikapott Abonyban, viszont jelenleg 3 helyezéssel mögöttünk állnak, így bizakodva várjuk a mérkőzést, és természetesen az a cél, hogy revánsot vegyünk az őszi eredmény miatt.
A felnőtt csapatunk az eddig még veretlen, így az első helyen álló Abony csapatát fogadja, de itt a lehetőség, hogy megmutassuk, hogy legalább olyan jó játékos állománnyal rendelkezünk, mint a tabella első helyezettje.
Hajrá DANUKE!

forrás: Dabasface.Hu