Sutil szívesen váltaná Perezt a Saubernél

http://negy7.blogspot.com/2012/03/sutil-szivesen-valtana-perezt-saubernel.html
Szívesen tárgyalásba kezdene a Sauberrel a Force India istálló korábbi
versenyzője, Adrian Sutil, amennyiben a svájciak ifjú versenyzője,
Sergio Perez egy másik csapathoz szerződik a közeljövőben.
A mexikói tehetséget már hónapokkal ezelőtt összefüggésbe hozták a Ferrarival, és most, hogy Fernando Alonso mögött másodikként ért célba Malajziában, csak tovább erősödtek azok a pletykák, melyek szerint ő váltja majd Felipe Massát Maranellóban.
A Formula-1-ből a tavalyi idényt követően távozott Adrian Sutil pedig mindent megtesz a visszatérésért, és elmondása szerint a Sauber tökéletes lehetőség volna.
„Vissza akarok térni – és remélhetőleg ez nagyon hamar megtörténik” – mondta a német. „Körbe kell nézni, milyen lehetőségek vannak.”
„Mindig gondoltam, hogy a Sauber egy nagyon-nagyon jó csapat, idén pedig nagyszerű munkát végeznek. Ők a legerősebb privát csapat. Határozottan remek hely lenne a visszatéréshez.”
Sutil hozzátette, továbbra is keményen tréningezik, hiszen, ha lehetőség adódik, szeretné megragadni azt.
„Csúcsformában tartom magam, és nagyon motivált vagyok. Csodálatos éveket töltöttem el a Force Indiánál, de már alig várok egy új kihívást. Tényleg készen állok.”

forrás: hirado.hu