Ficza dobogósa lett Monzában

Ifj. Ficza Ferenc már azzal sporttörténelmet írt, hogy egyáltalán elindulhatott a monzai ETCC (túraautó Európa-bajnoki) futamon, hiszen ehhez külön korengedményre volt szüksége, lévén még nem töltötte be az induláshoz elvileg szükséges 16. életévét. 

Ő azonban nem érte be a minden idők legfiatalabb rajthoz állója címmel: az első futamon a 3. helyen szerezte meg kategóriájában (Super 2000), és ezzel minden idők legfiatalabb ETCC-s dobogósa is ő lett.

Ifj. Ficza ugyan ténylegesen a 6. helyen futotta be a célba, de valójában saját kategóriájában a 3. helyen végzett, miután az előtte befutó öt pilóta közül kettő egy másik kategóriában (SEAT-kupa) indult, egy harmadikat pedig kizártak, miután nem töltötte le időben bokszutca-áthajtásos büntetését. A versenyt egyébként Fernando Monje nyerte tetemes előnnyel, de verseny hősének mi magyarok nyugodtan tekinthetjük Ifj. Ficzát, hiszen szinte végig őt mutatta a kamera, miután szinte minden akcióban benne volt, ám végig nagyon okosan versenyzett, és minden kavarodásból ügyesen kimaradt.

A hétvége másik magyar ETCC-s indulója, Tim Gábor nem volt ott az első futam mezőnyében.
forrás: p1race.hu / írta: Borbás Bálint

Related

Ifj. Ficza Ferenc 1113350725330142558

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress