Roadyacht GTR 360-at megy

A Savage Rivale nevű holland cég érdekes szupersportkocsi fejlesztésébe fogott: a Roadyacht GTR igen szokatlan ízlésvilágot testesít meg, de brutálisan erős, így gyorsabban száguldhat, mint legtöbb riválisa.


A Roadyachtban a formavilága az igazán érdekes: A befoglaló formát néhány egyenes határolja csupán: a tető egyetlen nagy sík felület az oldalvonal pedig ékként húzódik végig a karosszérián. Talán ettől érződik nagynak és nehézkesnek a gép, bár a kerekek mérete és a relatíve hosszú tengelytáv is nagyobbnak mutatja a gépet, mint amekkora a valóságban. A forma alatt rejtőző technika mondhatni szokványos ebben a kategóriában: a vázat acélcsövek alkotják, a karosszéria szálerősítésű műanyag, a futómű széles határok közt állítható, a fékrendszer pedig hatalmas Brembo kerámia tárcsákat tartalmaz. Minderre persze szükség is van, hiszen a 6,2 literes turbós V8-as teljesítménye 800 lóerő, ami 2,8 másodperces gyorsulást eredményez 100 km/h-ra, és 360 km/h-s végsebesség elérését teszi lehetővé.

A rendszámozható versenyautó – mert lényegében erről van szó – persze nem lesz olcsó: 141 250 eurót, átszámítva 41 millió forintot kérnek egy-egy példányért. A tervek szerint 69 példány készül, az élő bemutatót pedig Monacóban, a Top Marques luxusautó-kiállításon tartják az idén tavasszal.
forrás: totalcar.hu

Related

Roadyacht GTR 9169706189346349820

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress