Polgármesterek a saját nevelésű labdarúgók szerepeltetése mellett

http://negy7.blogspot.com/2012/02/polgarmesterek-sajat-nevelesu.html
Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) debreceni és Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) miskolci polgármester közös javaslattal fordul a Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ) annak érdekében, hogy az MLSZ határozzon meg egy minimum kvótát az élvonalbeli csapatok számára a saját nevelésű játékosok szerepeltetésére.
A két politikus közös debreceni sajtótájékoztatóján Kósa Lajos elmondta: a kvóta bevezetésével felértékelődnének a saját nevelésű játékosok a kluboknál, ami kedvező hatással lenne az egyes települések és azok régióinak futballjára, de a válogatott szereplésére is. Szerinte a DVSC-TEVA sikereinek egyik záloga éppen a saját nevelésű játékosok szerepeltetése volt.
Mint mondta, Debrecen már korábban lerakta az alapjait a saját utánpótlásképző rendszernek, míg - mint tárgyalásukból kiderült - Miskolcon most szeretnének egy saját rendszert létrehozni. Kriza Ákos szerint egy csapat mindig szerethetőbb, ha ott nevelkedett labdarúgók is a pályán vannak.
"Ahogy Miskolcon, úgy Debrecenben is a futball a helyi identitás és közösségi élet része, ezt jól mutatja, hogy a két klubnál a legmagasabb a hazai nézőszám" - fogalmazott a miskolci városvezető.
forrás: tiszta magyar.net