A szimulátorban gyorsabb volt mint Vettel

A Toro Rosso elbocsátott versenyzője egy mélyinterjúban mondta el az AS munkatársának, hogy mit gondol a koreai incidensről, és arról, hogy milyen esélye lenne Sebastian Vettellel szemben ugyanabban az autóban.

Jaime Alguersuari érdekes részletekkel szolgál.

 Fotó: Toro Rosso
„Egyértelműen a szívemre teszem a kezem az igazság miatt, és csakis a teljes igazságot mondom most el, mivel megérdemlik az emberek, és természetesen az AS olvasói is.” – kezdte Jaime Alguersuari.

„Nos, csinálom otthon a dolgaim. Készülök, nagyon keményen edzem, mivel mindig készen kell állnod, ha ismét lehetőséget kapsz, és keményen dolgozom, hogy bármikor ott legyek, ha kell.” – tette hozzá Jaime.

„Még mindig hiszek abban, hogy egy jó autóval világbajnok tudok lenni, de, ha ez nincs meg, akkor én sem, és más sem tudja ezt elérni. Még mindig egyértelműem ezt gondolom, és nem azért mondom ezt, mert én találtam volna ki, hanem pontosan tudom, hogy mi a különbség egy autó, és egy másik között. Tudom, hogy az autóim mire képesek, és azokkal miket lehet elérni, vagy sem.”

„Nem fair a Formula-1? Nem tudom, de azt igen, hogy mire vagyok képes, valamint, hogy mit tehetek.”

Lehetséges, hogy Alguersuari túlságosan hamar mutatkozott be az F1-ben?

„Nem volt más választásom, miután 15 éves korom óta ezt a mintát követtem, és Dr. Helmut Marko volt az, aki kijelölte előttem ezt az utat, és mindig azt tettem, amit ő mondott nekem. Ha lehetőséged van arra, hogy a Formula-1-ben versenyezz, nem fogsz nemet mondani.”

Mi lesz a spanyol pilótával a folytatásban?

„Mint mondtam, folytatom a felkészülést, az edzéseket, majd tesztelni fogok a 125 köbcentis gokart-bajnokságban a következő napokban Olaszországban.

A nyomás erősíthet, de tönkre is tehet.

„A nyomás mindig jelen van, és mindig vannak olyan helyek, ahol nagyobb a nyomás, mint máshol, de az egyetlen, ami fontos, az te vagy, saját magad. Mások megmondhatják, hogy mit akarnak, és utasítanak, de én tudom, hogy miről van szó. Mindig is tudtam, hogy miről van szó, és mi a valóság. A nyomást saját magamra gyakorlom, és nem a többiekre.”

Sebastian Vettel és a 2008-as kiugrás a Toro Rosso csapattal, melynek az állását köszönhette a Red Bull Racing istállónál.

„Ez a Toro Rosso most nem az a csapat. Itt most a hetedik és a nyolcadik helyről beszélhetünk. Nem nyerhetsz ezzel az autóval. Az autó, amivel Vettel nyert, az egy második Red Bull volt. Vettel abban az évben rendszeresen ott tudott lenni a Q3-ban, akárcsak Bourdais, de mindezek ellenére mindenki csak azt hangoztatta, hogy: Vettel, Vettel, Vettel. Nem szabad elfeledni, hogy ott volt Bourdais a negyedik helyen Monzában. Lehetetlen volt, hogy nyerjek egy versenyt, vagy ott legyek a dobogón.”
A spanyol versenyzőt természetesen nagyon meglepte az, hogy Daniel Ricciardo és Jean-Eric Vergne érkezett a helyére 2012-re.

„A Red Bull egyik rendezvényén voltam Madridban, majd volt egy telefonos beszélgetésem Franz Tost csapatfőnökkel, aki elmondta, hogy nem számítanak rám 2012-ben. Kérdeztem tőle, hogy ez valami vicc, de azt mondta, nem. Ezt követően felhívtam Dr. Helmut Marko-t, aki megköszönte ezt a hat esztendőt és ennyi. Beszéltem a mérnökökkel, majd mindenkinek küldtem egy e-mailt, melyben elbúcsúztam. Ennyi volt.”

„Nincs szó könnyekről, haragról, vagy bármi hasonlóról. Ez olyan, mint, amikor kapsz egy értesítést, hogy már nem számítanak rád.”

„Voltak ajánlataim, de ezekről nem beszélhetek. Volt néhány érdekes közöttük.”

Mercedes?

„Nem mondhatom azt, hogy igen, vagy nem, mivel van egy kapcsolat egy fontos F1-es csapatnál, és nem mondhatom el ezt.”
HRT?

„Nem volt érdeklődés ezen csapat iránt. Volt egy beszélgetés Perez Sala és köztem, és mindketten egyetértettünk abban, hogy ez az autó nem megfelelő számomra. Nem fogok fizetni egy ülésért sem, elsősorban azért, mert nincs meg rá a keretem, másrészt pedig nem preferálom ezt.”

Visszatérés?

„Nem tudom, hogy mikor térhetek vissza az F1-be. Remélem, hogy megtehetem, és ezt is gondlom, de soha sem tudhatod, hogy mi fog történni. Azt sem tudtam, hogy 19 évesen fogok bemutatkozni az F1-ben és 21 éves koromban most itt tartok. Majd meglátjuk…
Emlékezetes pillanatokat örökített meg az a felvétel, melyen Alguersuari és Marko hevesen vitázott egymással a Koreai Nagydíj pénteki edzését követően, amikor a spanyol versenyző feltartotta az akkor már kétszeres bajnok Vettelt:
„Nem tudom, hogy más versenyző beszélt-e Markóval. Vettel már bajnok volt, amikor ez megtörtént pénteken, és már csak három körünk volt hátra az etapból, melyet 140 kiló üzemanyaggal tettünk meg”- mondta a spanyol versenyző a Dél-Koreában történtekről.
„Sebastian hibázott, és kétszer is elmentem mellette, majd visszaengedtem, amikor kérte. Az egy dolog, hogy kétszer is elengedtem, de nem mehettem be a garázsomba, és mondhattam azt, hogy „uraim, elnézést, de nem tudtam végezni a munkám, mert négyszer kellett elengednem Vettelt, miközben az etapomat teljesítettem”- fejtette ki Alguersuari.
„Van olyan, hogy mérges az egyik fél, és van olyan, hogy mindkét oldal mérges. Neked magaddal kell törődnöd. Marko nem jól látta a dolgot, de bocsánatot kértem, és nagyon sok időt kellett eltöltenem azzal, hogy mi is történt ott.”
„Mindig is voltak csaták Helmut Markóval a Red Bullon belül.”
Alguersuari elmondta, hogy ugyanazzal az autóval szerinte lenne esélye Vettel ellen:
„Soha nem volt meg az összehasonlítási alapom autóval, de megvertem a szimulátorban. Néha érdekeltek (a Red Bull) az összehasonlításban, néha nem. Ők tudják. Meg volt a lehetőségem arra, hogy megosszam a telemetriát Vettelel és a Red Bullal.”
„Ismerem a különbségeket, és a kettő meg kettő az négy, nem pedig öt. Ez az autó (Red Bull) leszorítóerőt generál, és egy másik autó egy teljesen más fejezet. Ennyi az egész.”
forrás: f1-live.hu

Related

Jaime Alguersuari 7293442502148453446

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress