Négy világbajnoki futamot rendeznek idén a Hungaroringen

Négy világbajnoki futamot rendeznek idén a Hungaroringen - közölte Gyulay Zsolt.

A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójának tájékoztatása szerint a könyvvizsgáló által véglegesített 2011-es gazdasági évzárásra ugyan még több hónapot kell várni, a rendelkezésre álló adatok alapján azonban valószínűsíthető, hogy a cég nyereséggel zárhatja a tavalyi évet. Még úgy is pozitív eredmény várható, hogy a társaságot érzékenyen érintette az év végi hirtelen forintgyengülés. A hitelállományt egy esztendő alatt sikerült racionalizálni, a likviditást megőrizni és 2012 vonatkozásában már most kijelenthető, hogy négy világbajnoki futam lesz a mogyoródi pályán.
Gyulay Zsolt - fotó: Hungaroring
"Amikor 2010 szeptemberében átvettem a társaság vezetését, megismerve a valós gazdasági helyzetét, a célul kitűzött nyereséges működés érdekében nagyon sok költségcsökkentő és racionalizáló intézkedést foganatosítottunk" - fogalmazott Gyulay, majd elmondta, hogy a hivatalos gazdasági évzárás csak később lesz meg: "A hitelállományunk is jelentősen, több mint 300 millió forinttal csökkent, egy hitelszerződést lezártunk, a többi hitelünket időben törlesztettük. A nyereség konkrét összegéről azért sem tudok mit mondani, mert bevételünk nagy részét nyáron, alacsonyabb árfolyamon realizálhattuk, amíg a törvényileg kötelezett év végi átértékelések már 310 feletti euro-árfolyamon történtek. Ám mindennek ellenére nyereséget termelhet a Hungaroring."
Az elnök-vezérigazgató hozzátette, hogy már dolgoznak a 2012-es üzleti terv véglegesítésén, amiben az idei eredmények megtartása mellett a pályaértékesítésből befolyó bevételt mindenképpen szeretnék növelni.
Michelisz Norbert - fotó: Hungaroring
Az idén több rangos eseményt rendeznek a mogyoródi pályán: "Május 5-6-án a WTCC világbajnoki futamára kerül sor, remélhetőleg Michelisz Norbival a főszerepben, július utolsó vasárnapján, 29-én lesz a 27. Forma-1 ENI Magyar Nagydíj, míg szeptemberben a Forma 2-es sorozat vb-futamára kerül sor" - mondta Gyulay Zsolt. "Sőt, szinte biztosra mondható, hogy június 9-10-én az oldalkocsis motorkerékpárosok világbajnoki csatájára is sor kerül a Hungaroringen, azaz egy esztendőben négy különböző vb-futamnak adunk otthont. És akkor még nem szóltunk a szeptember 15-16-án megrendezendő World Series by Renault sorozatról, vagy például a szeptember 1-2-án itt zajló gyorsasági motoros Alpok-Adria bajnokság versenyéről."
Hungaroring - fotó: Hungaroring
Gyulay Zsolt - akit tavaly választottak meg a Magyar Nemzeti Autósport elnökének - elmondta, hogy az új sporttörvény érvénybe lépése számos feladatot ró rájuk: "Megerősítjük a legális, MNASZ által szervezett versenyeket, ugyanakkor a rendőrséggel, az erdészettel és a Magyar Közúttal összefogva fellépünk a kalózrendezvények ellen. Az egyeztetések már elkezdődtek. Ezen kívül az autósport kifehérítése és a rend megteremtése céljából április elsejétől bevezetjük az úgynevezett sportrendszámot a Nemzeti Közlekedési Hatóság támogatásával. A vizsgabázis az említett dátumtól itt a Hungaroringen kezdi el a működését, ahol a rendszám odaítélésén kívül az autók műszaki vizsgáztatását is elvégzik."

forrás: (MTI)/Telesport

Related

Hungaroring 3984675367506603144

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress